Menüpont:
ÉLETÜNK
Időpontja:
2013-07-04
Első 100 karakter:
A Tavares jelentés elfogadásának előestéjén - meggyőződéses Európa- pártiként - rezign...

Megnézem!


ÉLŐ MÚLT


A magyar nemzet tragédiájának 90 éve

Ma van a magyar holokauszt emléknapja 2010.04.16.

Petrasovits Anna ünnepi beszéde 2009. október 25-én, Győrben



Gondolatok Fukuyama professzor levele kapcsán…5. A gazdasági villámháborútól a nemzeti sokkterápiáig
De ugorjunk vissza a közelmúltba.

Azok,akik a FIDESZ szemére hányják az alkotmányozás és általában a törvénykezés gyorsaságát,és széles körű társadalmi konzultációt hiányolják,két dolgot felejtenek el.
1.A magyarok a rendszerváltás 20 éve alatt kialakult nemzeti –gazdasági-erkölcsi lerongyolódásból talpra akarnak állni.

Az állam teljes szétzilálása ,a hazai piacnak néhány monopoltényező általi leuralása, a hagyományosan jó mezőgazdaság szándékos tönkretétele, a teljes térségeket sújtó dezindusztrializáció, a közszolgáltatások és nemzeti kincsek feltett kézzel való átadása
külföldi befektetőknek, a magyar média szubkultúrás degenerálása, a teljes szellemi zűrzavar és bizonytalanság, a gazdasági erőforrások szisztematikus külföldre csatornázása,szervezett ellopása, az ország adósságcsapdába terelése,az általános elszegényedés,a kiáltó hazugságok és igazságtalanságok - nos ezek azok a kiváltó okok,ami miatt a nép úgy döntött,hogy elég volt.
Mindannyian tudtuk,hogy most nem lehet a dolgokat elmujáskodni,és valóban, Európában ritka bizalmat adtunk az Orbán kormány kezébe.
Függetlenül világnézettől , származástól, vallástól, iskolai végzettségtől, kulturális különbségektől, a magyar nemzet nagy része ösztönösen érezte meg azt,hogy most
Dávid és Góliát harca következik.
Harc egy új,igazságosabb európai és világrendért,egy életképes Közép -Európáért,
küzdelem Magyarország talpra állításáért.
Lehet,hogy ez a világ szerencsésebb részein túl patetikusnak,esetleg az ő számukra idejét múltnak tűnik,de ha milliók érzik így Európa szívében,talán mégis érdemes lenne alaposabban tanulmányozni
És a politikai szimbolikák,érzékenységek és félresöpört igazságok m ö g é is benézni Nos,akkor érthetőbb lenne,miért nem volt olyan nagy igény a sok időt húzó társadalmi konzultációra.
2.1989-ben kevesen értették, ma szinte mindenki:A rendszerváltás,vagy ahogy angol nyelvterületen szeretik,”fall of communism”,azaz a kommunizmus bukása
rendszerszemléletileg

s i k e r e s g a z d a s á g i v i l l á m h á b o r ú v o l t a régi közép-európai KGST országok ellen,( Oroszország gazdasági befolyási területének megcsonkítása), a világgazdaság egységének visszaállítására,melyben szerepünket,tudtunk és megkérdezésünk n é l k ü l előre kijelölték.
De, mivel a történelemben soha nincs egy-egy értelmű megfeleltetés,és 100 százalékos determináció,ezért,a siker érdekében,a cselekményt gyorsan, s o k k s z e r ű e n kellett lebonyolítani, viszonylag s z ű k k ö r b e n tartva az információt,és kevés kézben a lebonyolítás szálait.

Miközben a látható politika már 1987-tól a vissza nyerendő nemzeti szuverenitás szimbolikájával,a nép pedig az emiatt érzett katarzissal volt elfoglalva,addig a gazdasági törvénykezés lehetőséget teremtett az ország gazdasági lefegyverezésére, – sokkolva,kész helyzetet teremtve, mindig a legbutább,vagy legkapzsibb résen áthatolva.

Vagyis,Közép Európa, s benne Magyarország naívan harcolt egy demokratikus-liberális,nemzeti önrendelkezést biztosító világért ,miközben a gyorsaság,a jó taktika,a pszichológiai ráhatás,a tőkeerő,és a gomba módra kinövő komprádor réteg már megpecsételte az Európai periféria,s benne Magyarország sorsát.

Hát persze,hogy olyan rövid volt az a katartikus élmény,amire vágytunk,amikor teljes egszisztenciánkat odadobtuk a nagy változásért!A Pátosz és a Pénz szembefordult egymással,
harcuk ma is tart,békéjükre még várnunk kell.
Országonként voltak akár jelentős eltérések is a gazdasági behatolás ,a piacok megszerzésének módjában. A legkönnyebb préda Magyarország volt,
Akkor az emberek nagy része nem értette,hogy valójában mi történik ,nem volt meg hozzá az é r t e l m e z é s i –f o g a l m i apparátus,hiszen akkor már a h a r m a d i k g e n e r á c i ó nem élt valódi piaci környezetben!

A makro és a nemzetközi gazdasággal foglalkozó hazai közgazdászokat általában, a nem szélsőséges neoliberálisokat pedig különösen durván háttérbe szorították,hogy a fürge kezű jogászok,a korrupt hivatalnokok,a nomenklatúra és a külföldi befektetők jól értesült része még azelőtt tető alá hozza a múlt század egyik legnagyobb, intézményesített, privatizációnak hazudott s z a b a d r a b l á s á t , mielőtt a közvélemény széles rétege egyáltalán értelmezi az új helyzetet. Nagy volt a kapkodás,és lassú az ébredés.


Nehéz volt a folyamatok értelmezése,hiszen mindenkit kiiktattak a köz- beszélgetésből,aki csak egy kicsit is külön véleményének adott hangot.
Ez volt a b a l l i b e r á l i s g o n d o l a t r e n d ő r s é g , amire álmunkban sem gondoltunk volna,amikor még a rendszerváltás szabadság mítoszát védtük!!!

Igazán a Gyurcsány kormány nyolc éve kellett a magyaroknak ahhoz, hogy a kendő lehulljon a nagy műről……voila…itt a sikeres magyar rendszerváltás, a virágba borult demokrácia

.
Ennyi idő kellett ahhoz,hogy Magyarország állama,vállalati szektora,lakossága már ellenállásra képtelenül,élettelenül feküdjön az adósságcsapda hálójában,hogy a tudatos dezindusztrializáció eredményeképpen mindössze a munkaképes lakosság alig több,mint felének jusson munkalehetőség,hogy a jól működő magyar mezőgazdaság romokban heverjen,hogy még a Kádár rendszerben is hatékonyan működő magyar oktatás,kultúra,és egészségügy már csak az idősebbek emlékeiben éljen.
2010-ben a kétharmados új magyar kormány csak a jól megtanult leckét alkalmazta.
.A sokkterápiát. Ezúttal új köntösben,melynek lehetne a neve,akár :nemzeti sokkterápia.









A MAGYAR NEMZET TRAGÉDIÁJÁNAK 90 ÉVE

MAI NAPIG NEM HEVERTE KI A MAGYARSÁG

Meggyőződésem, hogy a trianoni békeszerződést aláíró nagyhatalmak – tekintettel arra, hogy ez a szerződés része a versaillesi békerendszernek – a legsúlyosabb bűnt követték el Európával szemben. Ez a legteljesebb mértékben igazságtalan és elfogadhatatlan békediktátum. Ennek lett egyenes következménye, hogy Magyarország belekeveredett a második világháborúba, s Ausztriával összehasonlítva a két vesztes közül is mi húztuk a rövidebbet. Ezt a traumát a mai napig nem heverte ki a magyarság. Trianont akkor lehetne lezárni, ha azok az országok, ahol etnikai csoportok élnek, szíveskednének tiszteletben tartani ezen nemzetrészek legitim képviselőinek kívánságait az önrendelkezési jogra, amelyek az autonómiák különböző formáiban öltenek testet. Amíg számukra megnyugtató módon nem rendeződik a sorsuk, addig nem lehet nyugalom sem ebben a térségben, sem máshol. A megoldás egy demokráciában az őket megillető jogok megadása. Végelegesen azonban az európai integráció oldhatná meg ezt a kérdést.


ÍGY TÖRTÉNT

1920. június 4. 4 óra 31 perc. A magyar állam nevében Dr. Bernárd Ágoston miniszter aláírja az ország megcsonkítására vonatkozó, trianoni kényszerszerződést. (A tárgyalást vezető gróf Apponyi Albert ezt nem vállalta.) Az „ünnepség” patkó alakú asztalánál az antant delegátusai foglaltak helyet, hogy kézjegyükkel szentesítsék az írást, a díszőrséget a francia lovasgárda adta.
Négy óra 45 perckor minden bevégeztetett: az aláírók emlékébe eltették tollaikat, a cseh, a román, a szerb delegáció tagjai gratuláltak egymásnak.
Magyarországon gyásznap volt, az iskolákban nem volt tanítás, az irodákban nem dolgoztak. Pontban tíz órakor felzúgtak a harangok, felüvöltöttek a gyárak szirénái, a mozdonyok sípjai, a gyárakban, a földeken leállt a munka. Az utcákon az emberek öt percre vigyázzba merevedtek. Istentiszteletek, gyűlések, tüntetések voltak. A legnagyobb ment a Bazilikától indulva a Petőfi szoborig tartott, hogy ott némán tüntessen, egy szó sem hangzott el, az ökölbe szorult kezek, a síró szemek önmagukért szóltak.
Az elkövetkező hetek, hónapok, évek igazolták a gyásznapot: szétszakított családok, menekülők áradata jellemezte az tragédia jellemezte a tragédiába taszított országot.
Az elcsatolt részeken azóta a harmadik generáció él. Sok az odatelepült, akik már azt vallják: az az ő szülőföldjük. A magyar szó egyre kevesebb.


Trianon 1920. június 4.

1920. június 4-én írták alá az antant és Magyarország képviselői azt a békeszerződést, amely területileg és lakosainak lélekszámát tekintve katasztrofális mértékben megcsonkította hazánkat. A szomorú évforduló alkalmából számok, adatok segítségével idézzük fel miféle – lényegében máig ható – következményei lettek a békekötésnek. Ezekkel még akkor sem árt tisztában lennünk, ha közben engedve a történelmi realitásoknak, hazánk nem törekszik a határok erőszakos megváltoztatására, s az egykori igazságtalan elcsatolások nyomán elveszett országrészeket nem kívánja szomszédos országok rovására visszakövetelni. Magyarország a Helsinkiben aláírt dokumentumok szerint, valamint az egységesülő Európa szellemében a határok átjárhatóságára törekszik, messzemenőkig szem előtt tartva a kisebbségben élő magyarok sorsát, a térség és Európa békéjét. Ez a reális és higgadt álláspont ma épp oly nagyvonalú történelmi cselekedet, mint amilyen volt védőpajzsot tartani a tatár pusztítás és a török hódítás elé a keresztény Európának.

Összeállította: Szűcs Béla Albert
Petőfi-díjas újságíró



„Ma már nem elég az emlékezés” - Németh Sándor beszéde az Élet Menetén

A beszéd 2010. április 18-án hangzott el Budapesten, az Élet Menetén.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete, és fájdalmas az emlékezés a Holokauszt áldozataira. Talán sokan úgy véltük: ha a 20. század előtti történelmi tragédiákból nem is tanult az utókor, de a náci és a velük kollaboráló nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokból és népirtásból levonta a megfelelő tanulságokat. Tévedtünk. A náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az Ország Házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszázezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált az utókorhoz és – személyes hitem szerint – Istenhez.

Márpedig ha a fanatikus ember ellenőrizhetetlen hatalomra tesz szert, és démonizálódik a gyűlölettől, képes felebarátját megnyomorítani. Képes embertársa jogait, méltóságát agyagba taposni, képes legnagyobb kincsétől, az élettől megfosztani, ráadásul emberi mivoltát leginkább megszégyenítő módon. Ezt is bizonyítja a történelem. És azt is, hogy a vészkorszakok dühöngése után az emberiség kevéssé tudja az áldozatokat kárpótolni. Az elpusztított életeket és elrabolt sorsokat visszaadni pedig képtelen.
Marad az emlékezés. Kötelességünk emlékezni mindazokra, akik politikai őrültek etnikai és vallási tisztogatási mániájának váltak tragikus kárvallottjaivá. Az emlékezés ugyan képtelen megeleveníteni és újra létbe szólítani azokat a gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket, aggastyánokat, akiket a náci és nyilas téveszmék által vadállatok kegyetlenségét is felülmúló gonoszsággal taszítottak a pusztulás vermébe – de az utókornak akkor is tudnia kell, hogy adósa e mártíroknak; hogy kőbe vésett kötelessége tisztelettel adózni emléküknek és tragédiájuk történelmi valóságának. Azért vagyunk emberek, hogy a múltat nem a mindenkori hatalom önigazolása alapján értelmezzük, hanem az áldozatok, a kiszolgáltatottak, a megalázottak tényleges tragédiája szempontjából.
Ezért gyűltünk ma itt össze, hogy nemzedékről nemzedékre fennmaradjon a múlt koncentrációs és haláltáboraira, tömegsírjaira, a halál útjára való emlékezés. És kimondjuk, hogy ezek diabolikus alkotói, a nácik, nyilasok, antiszemiták és utódaik örökre kiérdemelték a civilizált világ elutasítását és Isten ítéletét.

Az Élet Menete évről évre tájékozódási pontot ad a magyar társadalomnak. Megmutatja a humanitás számára a különbséget a helyes és a járhatatlan út között. Lehetnek etnikai, vallási, politikai, gazdasági, életvezetési különbségek, érdekellentétek, sőt feszültségek is köztünk. De ezek kezelésében a gyűlölet és az erőszak soha, semmilyen formában nem játszhat szerepet. Hisszük, hogy a társadalmi béke megőrzése érdekében a konfliktusokat kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéddel, vagy kompromisszumok során kialakított modus vivendivel kell megoldani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mégis van egy pont, ahol konfrontálódni kell. Ki kell mondani, hogy ma már nem elegendő pusztán elítélni a náci, nyilas gaztetteket és gyilkosokat, nem elegendő csak emlékezni az áldozatokra. A Jobbik ugyanis nyílt antiszemita és romaellenes retorikával közel 17 százalékos támogatottsággal jutott be az Országgyűlésbe, abba parlamentbe, melynek üléstermeit a II. világháború előtt rasszista, zsidóellenes törvények meghozatala szennyezte be. A demokrácia lehetőségeit kihasználó, de lényegét és normáit tagadó mozgalom minden tisztességes magyar embert súlyos erkölcsi és spirituális kihívás elé állít. E kihívás megkerülése, vagy a közömbösség súlyosan kártékony és szégyenteljes magatartás.


Emlékezésünket csak az hitelesíti, ha felvesszük a küzdelmet a hétköznapokban is. Ha szűkebb és tágabb környezetünkben egyértelművé tesszük: nem tűrjük a náci példaképeket követő, nemzetünk szívét-lelkét mérgező, agresszív nacionalisták uszításait. Egyértelmű a Názáreti Jézusnak a próféták sírjait ékesgető, képmutató farizeusokhoz intézett szavainak üzenete: kizárólag akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját.

A gyilkosság ugyanis ember- és népgyűlölettel kezdődik. János apostol szerint, aki gyűlöli az embertársát, az embergyilkos. A náci, nyilas vészkorszak pedig arra tanít bennünket, hogy komolyan kell venni azokat a szervezeteket, amelyek bizonyos etnikumokkal, vallási közösségekkel szembeni gyűlöletre alapozva akarják megragadni a hatalmat. E kóros jelenséget nem lehet elbagatellizálni, semmibe venni, ahogy erre egy bibliai elv is figyelmeztet: „Egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” Vagyis Magyarország csak akkor lesz képes megfelelő lendületet venni és kilábalni a válság következményeiből, ha kiveti magából az antiszemita, rasszista, nacionalista gyűlölködés „kovászát”. Ezt nekünk, magyaroknak kell megtennünk, ezt követeli a lelkiismeretünk, ezt várja a civilizált világ – ezt senki sem fogja helyettünk elvégezni!

Nem könnyű ez a feladat. A Jobbik és Gárdája mély konfliktusokat generálhat magyar és magyar ember között, megmérgezheti hazánk és a szomszédos országok viszonyát, olyan nemzetközi politikai, gazdasági elszigeteltségbe szoríthatja be Magyarországot, aminek negatív következményeihez képest jelenlegi gondjaink eltörpülnek. A magyar társadalom betegségeinek leküzdéséhez szükséges vakcinát nekünk kell beadnunk, nekünk, akik következetesen és egyértelműen szemben állunk a fasisztoid törekvésekkel. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol tisztelet övez minden törvénykövető polgárt – vallási és etnikai hovatartozásától függetlenül.


Nagyra értékeljük a hazai zsidó közösség több, mint ezer éves, nemzetünk fennmaradása, megújulása, fejlődése érdekében tett erőfeszítéseit. A magyar zsidó közösség különleges emberi nagyságokkal áldotta meg Magyarországot és a világot, akikre joggal emlékezünk büszkeséggel.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném felhívni figyelmüket az egyre erősödő Izrael-ellenességre is – az antiszemitizmus legújabb formájára. Izrael létezése rendkívüli jelentőséggel bír. Fontosnak tartjuk, hogy Izrael olyan erős állam maradjon, amelyik biztosítja az ott és a diaszpórában élő, a történelem során szinte folyamatosan fizikai létezésükben fenyegetett zsidók biztonságát és ellenségeik pusztító szándékával szembeni védelmüket. Keresztényként feladatunknak tekintjük a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek megőrzését, képviseletét. Ebben pedig Izrael egyre meghatározóbb szerepet tölt be, hiszen védelmezi, építi a bibliai helyszíneket, biztosítja és egyre magasabb színvonalon segíti minden nemzet fiait, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás történetiségének hitelességét eredeti helyszínen tanulmányozhassák.


Magyarország és Izrael politikai, kulturális, gazdasági együttműködéséhez a hazai antiszemiták egyre ellenségesebben viszonyulnak. Rendszeresen olyan iszlamista körökből származó sztereotípiákkal vádaskodnak, ahol Adolf Hitler Mein Kampfja vagy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve a legnépszerűbb olvasmány. Irán nukleáris törekvése tényleges veszélyt jelent az egész világra, különösen Izraelre. Ahmedinezsád iráni elnök Izrael legnagyobb ellensége ma. A Jobbik és Gárdája antiszemita és Izrael-ellenes mozgalom. Egyik legerősebb külföldi támaszuk a saját ellenzékét is könyörtelen kegyetlenséggel elnyomó iráni elnök személyéhez és rezsimjéhez köthető. Azok a politikusok, akik az Irán részéről megnyilvánuló fenyegetettséggel és a hazai szélsőséges mozgalmak támogatásában való részvételével szemben a vakság politikáját választották, súlyos hibát követnek el. Hasonló politikai felelősségük van, mint a harmincas évek vezető európai politikusainak, akik nem voltak hajlandóak Hitler és a nácizmus jelentette veszélyekkel szembenézni.

Mi, magyarok és európaiak szeretnénk békében élni az izraeliekkel, ahogy számos arab országgal is. Ám az olajfüggőség ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy míg a világ vezetői a békéről és leszerelésről beszélnek, addig Irán egyre közelebb kerül ahhoz, hogy atombombával rendelkezzen. A perzsák vallási és politikai vezetői egységesen vallják, hogy Izraelt el kell törölni a térképről. Az Élet Menetén való részvételemnek idén ez adja az egyik nyomós okát. Ha már a történelmi múltat nem tudjuk megváltoztatni, tegyünk meg mindent azért, hogy legalább ne ismételjük meg. Tegyünk meg mindent azért, hogy zsidók, romák és más kisebbségekhez tartozó honfitársaink félelem nélkül és szabadon élhessenek és boldoguljanak hazánkban. Izrael pedig a zsidók számára ne egy újabb haláltábor, ne egy újabb tömegsír legyen, hanem az ősi és örökérvényű ígéreteknek megfelelően „tejjel és mézzel folyó föld” és szabad, biztonságos haza.”

Németh Sándor



Ma van a magyar holokauszt emléknapja

A Magyar Köztársaság Országgyűlésétől 2000-ben kapott felhatalmazás alapján az oktatásügyért felelős mindenkori miniszter rendeletileg írhatja elő, hogy az iskolákban április 16-án holokauszt-megemlékezést tartsanak.

Az első ilyen megemlékezésre 2001-ben került sor. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Magyarországon. A Holokauszt Emlékközpont minden évben ezen a napon emlékezik meg a magyar holokauszt áldozatairól, valamint csatlakozik más szervezetek, például az Élet Menete megemlékezéseihez.
A Holokauszt Emlékközpont minden évben e napon emlékezik meg a magyar holokauszt áldozatairól, ekkor adja át a holokauszt emlékének megőrzéséért legtöbbet tevékenykedő személyeknek a Simon Wiesenthal díjat, valamint csatlakozik más szervezetek, például az Élet Menete emléknapi megemlékezéseihez is.


Idén az Élet Menete 2010. április 18-án, vasárnap lesz. „Egy láng elvész az éjszakában, ezer világosságot hoz.” Te is hozd a magad lángját, és csatlakozz a fáklyás menethez, ami 17:30-kor indul az Újpesti rakpart 11. alól, végig a Duna-parton egészen a vizafogói mártíremlékműig.

Szenes Hanna


A több, mint 10 évig általam vezetett Komárom-Esztergom megyei Magyar-Izraeli Baráti Társaságnak 2005. évben azt engedélyezte az ismert dalszövegíró, Szenes Iván, hogy unokatestvére, Szenes Hanna nevét fölvehessük, remélve, hogy munkánkkal érdemesek leszünk Szenes Hanna nevének viselésére.

Ki volt Szenes Hanna? Szenes Hanna neve eredetileg Szenes Anikó volt. Egy asszimilálódott, nagyon jó módú zsidó családban élt. Édesapja Szenes Béla, az 1920-as, ’30-as évek ismert kabaréírója volt. Szenes Anikó az 1930-as évek elején, az akkor Pasaréten épült Baár-Madas református gimnázium tanulója lett, és mint a magyar önképzőkör lelkes tagja, verseket írt, és az ünnepélyeken verseket szavalt. Már érettségi előtt állt, és természetesnek vette, hogy ő szavalja el a Talpra magyart. Ekkor egy antiszemita diáktársa azt mondta, hogy ne egy zsidó szavaljon!
Ez a pillanat döntötte el, hogy Szenes Anikó cionista lett, és az engedélyeket megszerezve 1939-ben megérkezett az Erecbe. Ez a héber szó magyarul hazát (föld, ország az eredeti jelentése – Ádám R.) jelent, és a mai Izrael területén egy kibbucban végzett mezőgazdasági munkát. Mivel ez a terület brit mandátum volt, sokan jelentkeztek a brit hadseregbe önkéntesnek. Nevük „Zsidó Brigád” volt, és a brit katonaruha karján büszkén viselték a ráhímzett Dávid-csillagot. Szenes Hanna is jelentkezett a brit hadseregbe önkéntesnek. 1943-ban az Erecben lévő zsidó vezetők, a későbbi legendás miniszterelnök, Ben Gurion, Moshe Sharat, Golda Meir és a fiatal Simon Peresz megdöbbenve, kétségbeesetten és tehetetlenül szembesültek az iszonyatos hírekkel a varsói gettóról, Babij Jar, ahol egy hegyszakadékban százezer zsidót gyilkoltak meg. Auswitz, Mauthausen, Dachau, Treblinka, Bergen-Belsen, és még több kisebb haláltábor létezett. Magyarország kivételével a nácik által megszállt, valamint az őket kiszolgáló csatlósok már szinte egész Európa zsidóságát teljesen elpusztították.

1943-ban a brit hírszerzés tudomására jutott, hogy Magyarországról németellenes magyar tábornokok vezetésével a németek ellen fordulna a szövetségesek oldalán. Ehhez egy brit rádióadót kellett a megfelelő titkos kódokat ismerő rádióssal Magyarországra juttatni. Szenes Hanna és társai kapták ezt a feladatot, mely, ha sikerül, az akkor közel egy millió magyar zsidó menekült volna meg a biztos pusztulástól. Szenes Hannának és társainak Jugoszláviában kellett ejtőernyővel olyan területre érkezni, ahol a hős Titó marsall partizánjai küzdöttek a náci megszállók ellen.

A partizánok segítették volna Szenes Hannáékat Magyarországra, sajnos egy német offenzíva miatt a partizánoknak a Magyarországhoz közel eső területet fel kellett adni. Szenes Hanna egy évig volt a partizánok között, és részt vett a fegyveres harcokban. Büszkén mondta a partizán köszöntést: „Szabadságot a népnek, halál a fasizmusra!”. 1944. nyarára alakult olyan hadi helyzet, hogy a partizánok át tudták Szenes Hannát és társait Magyarországra segíteni. Sajnos azonnal elfogták a csendőrök, és kínzással akarták megtudni a titkos rádió-kódot. Szenes Hanna nem tört meg a börtönben, és a közben hatalomra került nyilasok 1944. november 7-én meggyilkolták.

Szenes Hanna földi maradványait 1950-ben exhumálták, és a két éve független Izrael állam hadihajóján érkezett koporsója Haifa kikötőjébe, melyet izraeli zászlóval letakart ágyútalpon szállítottak a jeruzsálemi Olaj-fák hegyén lévő temetőbe, ahol katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra. Azóta az izraeliek nemzetük hősének, Jeanne D’Arcjának tisztelik a magyar Szenes Hannát. Tavaly november 7-én, halálának 65. évfordulóján tartott megemlékezésen bemutattak egy 88 éves hölgynek, aki Szenes Hanna osztálytársa volt és jó egészségben él nagy családja körében. Szenes Hannának ez nem adatott meg, de emlékét örökre megőrizzük.
(Alsó képen: Petrasovits Anna Izraelben Szenes Hanna sírjánál)


Sándor Tamás
Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti Társaság






Dr. Petrasovits Anna beszéde elhangzott Győrben 2009. október 25-én az 1956-os forradalom áldozatainak emlékére szervezett megemlékezésen.


Kedves Szociáldemokraták!

Nagy örömmel teszek eleget az újjáalakult győri szociáldemokrata alapszervezet felkérésének, remélem jelenlétük hasznos lesz a városnak, segítik azt a helyi és nemzeti összefogást, amelyre szükség van ma, hogy Magyarország az eddigi évtizedeknél sikeresebb útra térjen.
Hiszen hazánk régóta tévúton jár, ezért aztán kifosztották csaknem mindenéből, sőt, még magát a rendszerváltás katarzisát is ellopták.
A magyar nép már régóta nem tud önmagára találni.
Ebben a napról-napra tartó vergődésben már 56 katarzisa is málladásnak indult.
Pedig 1956 a magyarság összetartozásának felemelő példája volt, amikor bal és jobboldali, hívő és ateista, értelmiségi és kétkezi dolgozó, vidéki és városi honpolgár egyként és egyszerre érezte meg, hogy ezt már tovább nem lehet művelni a hazánkkal.
A magyarság önmagára találásának ebben a csodálatos történelmi pillanatában mi, baloldali polgáremberek, kétkezi munkások és értelmiségiek, mi szociáldemokraták is kivettük a részünket!

A Győr-Sopron Megyei Hírlap 1956. november 1.számában ezt írta:
„Tegnap délután a Kisfaludy Színházban összegyűltek a szociáldemokraták.
A zsúfolásig telt teremben egyhangúlag Udvaros Istvánt választották meg megyei elnöknek.
Udvaros megfontolt beszédében figyelmezteti a párt tagjait: legyenek fegyelmezettek, óvakodjanak a fasiszta provokációtól, és a Bisinger sétány 24. alatt jelentkezzenek a pártszervezetben.”
Csak megjegyzésképpen, Udvaros István az 1945-48 közötti koalíciós időkben polgármester volt. 195o-ben a kommunisták elítélték, börtönbe vetették és csak 1956. márciusában szabadult!
Győr - több, mint egy évszázada országunk egyik ipari gócpontja, az ipari munkásság, a városias életforma, a nyugatias gondolatok, a hazai szociáldemokrácia egyik erőssége volt.
A Győrben megalakult Forradalmi Nemzeti Tanács, valamint a Dunántúli Nemzeti Tanács mindmáig veretes példái a demokratikus baloldaliak egymásra találásának és a néppel való összefogásuknak. Minthogy a szociáldemokraták példaszerű kivételével(!) a magyar baloldal annyiszor fordult saját népe ellen, a Győrben történtek megérdemlik a részletesebb felidézést.
A Győri Munkástanács megalakításában nagy számban vettek részt szociáldemokraták. A résztvevők mindvégig megvédték a forradalom demokratikus jellegét. Hamar leszerelték a Nagy Imre kormány megbuktatását és horthyista ellenkormány létrehozását követelőket.
1956 őszére a városban már pattanásig feszült volt a hangulat.
1956. október 23-án az értelmiségiek megalakítják a győri Petőfi kört, a nagyüzemi munkásság pedig nagygyűléseket tart, és sztrájkot hirdet. A győri forradalom három sűrűsödési pontból indul. A Szerszámgépgyárból, a Vagongyárból, és a Kisfaludy Színházból.
Az első tüntetési állomás a Baross-híd jábánál található szovjet emlékmű volt. Itt eltávolították az ötágú vörös csillagot, és Tihanyi Árpád elszavalta a Szózatot.
Innen a tüntetők kétfelé váltak. Az egyik csapat a Városi Pártbizottság elé ment, ahol Földes Gábor átnyújtotta követeléseiket, elénekelték a Himnuszt és egyperces néma gyásszal emlékeztek a Budapesten ekkorra már elesett hősökre.

A tüntetők másik része a börtön elé vonult, ahol az őrök ellenállás nélkül átadták a kulcsokat. Kezdtek előjönni a foglyok, amikoris a Baross-híd felől ÁVH-sokkal megrakott teherautó belehajtott a tömegbe. A tüntetők megszerezték a teherautón hagyott lőszert és fegyvert. Ekkor, a teherautó platójára felkapaszkodott Máté Mária 2o esztendős ápolónőt célzott lövéssel ölték meg. Ugyanekkor vesztette életét a 18 éves Halász Ödön, és a 27 éves Szabó Béla. Mindhármójuk emlékét ez a kopjafa és ott a falon az 1998-ban felavatott tábla jelzi.

A tüntetők hamarosan a Városháza előtt gyülekeztek és a kommunisták távozását követelték a Városi Tanácsból.
Másnap délelőtt meg is alakult a Forradalmi Nemzeti Tanács, Szigethy Attila, az egykori parasztpárti politikus vezetésével. Ekkor jelent meg az első forradalmat éltető győri röplap.
„Ne lőjetek fegyvertelen honfitársaitokra!” - állt a röplapokon.
S mire a tömeg a Rákóczi laktanyához ért, a katonák kezdték letépni a vörös csillagot a sapkájukról. A tömeghez fegyvertelen katonák is csatlakoztak.

A Belügyminisztérium megyei főosztályának Körkemence utcai központjában az ÁVH-sok töltött fegyverekkel fogadták a közelgő tömeget. A felkelők felszólítására ”Tegyék le a fegyvert!” az ÁVH-sok megadták magukat. A fehér zászló jelezte, hogy a felkelők tömege láttán reálisan mérték fel a helyzetüket.

Ekkorra már Mosonmagyaróváron belelőttek a fegyvertelen tömegbe.
Most azonban a győri hősökre emlékezünk:
Szigethy Attilára, a Nemzeti Parasztpárt tagjára, aki ugyanazt követelte Nagy Imrétől, mint a mi szociáldemokrata elődeink, vagyis az ÁVH feloszlatását, a szovjet csapatok kivonását és szabad választások kiírását.
Akit 1957-ben öngyilkosságba hajszoltak.
Földes Gáborra, a Győri Kisfaludy Színház főrendezőjére, aki kommunista létére hazánk szuverenitásáért küzdött és mindvégig kiállt Nagy Imre mellett. Akit Kádárék 1958.januárjában végeztek ki.
Tihanyi Árpád magyar-történelem szakos tanárra, akinek életét Kádár pribékjei 1957 december 31-én oltották ki, Gulyás Lajos levéli református lelkészre, akit krisztusi szociális eszméiért 1957. december 31-én fosztottak meg életétől.
És emlékezünk a győri forradalom első hősi halottjára, Máté Máriára, a 2o éves ápolónőre, és két társára, Halász Ödönre, a 18 éves csőszerelőre, és Szabó Bélára, a 27 éves csipkeszövő munkásra.
Óhatatlanul is megfogalmazódik az emberben a kérdés, hogy vajon hányan vannak manapság olyanok köztünk, akik kiállnak a saját maguk és szűkebb, vagy tágabb közösségük érdekében, teljes személyiségükkel, arcukkal, tetteikkel, véleményükkel?
Hiszen, ma, hálistennek, csak ennyi kéne. Vagy ez is sok?
A megemlékezés végén jelentette be Aradi Pál, a helyi alapszervezet elnöke, hogy a győri forradalom három fiatal vértanúját a győri alapszervezet post humus soraiba fogadja.



Kedves Szociáldemokrata Barátaim!


Ismét összegyűltünk megünnepelni a magyar nemzet újkori történelmének egy olyan kivételes pillanatát, amikor bal és jobboldaliak, vallásosak és ateisták, reformkommunisták, Mindszenty hívei, parasztpártiak, szociáldemokraták együtt harcoltak--a hazáért.

Többféle indítékból sokszor és sokan megpróbálták elfeledtetni a szociáldemokraták szerepét az ’56-os forradalomban.
Történelmi tény azonban, hogy a szociáldemokraták, minden jogos sérelmüket félretéve elfogadták Nagy Imre felkérését a második Nagy Imre kormányban.
Kéthly Anna Fisher Józseffel és Kelemen Gyulával, azzal a feltétellel vállalta Nagy Imre felkérését, hogy az új kormány mihamarabb megtartja a szabad választásokat, és minden diplomáciai erőfeszítést megtesz a szovjet csapatok Magyarországról való kivonása érdekében.
És ismét itt vagytok, Ti rendíthetetlenek és megvesztegethetetlenek.
Ti, akiket, hogy mint hiteles szociáldemokraták megkülönböztethetők legyetek, Kéthly Anna unokáinak neveznek.
Igen, mi itt Kéthly politikai gyermekei vagyunk.
Politikai örökösei.
És mi vagyunk a politikai örökösei, jóllehet szeretettel várjuk azokat, akik valóban megértették a szociáldemokrácia lényegét.
De megértették-e,--gyakorolják-e, vagy megint, és még mindig csak díszlet és jelmez a szociáldemokrácia a politikai színházhoz?

A szociáldemokrata párt 12o éves története során nem tapadt vér a kezünkhöz!
Szociáldemokrata elődeink egyértelműen és világosan felemelték szavukat a fasizmus ellen, csakúgy, mint a bolsevik diktatúra ellen. Elődeink ültek a náci táborokban csakúgy, mint Rákosi Mátyás és Kádár János börtöneiben. A rendszerváltáskor a legbrutálisabb erőszakkal akadályozták meg újjászerveződésünket.
Egy olyan politikai színházban, ahol 2o évből 12 évig úgymond baloldali kormánykoalíció van, egyáltalán lehetne-e egy kilenc gyermekes munkáscsalád gyermekéből politikus?
Egyáltalán, egy ilyen politikus, mint Kéthly bekerülhetne-e a fehérgalléros bűnözés szelétől megcsapott magyar politikai garnitúrába?
Egyáltalán felemelné-e őt az elfásult, nyakbehúzásra és sumákolásra szocializálódott magyar baloldali polgár?
Egyáltalán meg tudna-e szólalni ebben az infantilizálódott, elmebetegség jeleit hordozó magyar politikai és közéleti világban?

„A világ vezetőkre vár, de csak vezérek jelentkeznek.” írja Kéthly.
De ahhoz, hogy a vezetők megszülethessenek, a vezetetteknek legalább akarni kell felismerni és vállalni saját érdekeiket. Legalább ki kellene állni a nemzet, a város, a település, a szakma, vagy bármely szociológiai csoport érdekeiért.

Kéthly nem sokkal halála előtt, 87 évesen írja:
„Kisnépek átka és veszedelme, ha egyetlen nagyhatalom érdekszférájába kerülnek és annak nagyhatalmi érdekeit kényszerülnek szolgálni.”

Nemzeti érdekeink okos felismerése és egyengetése- sok kívánnivalót hagy maga után napjainkban is.
Kéthly -kevesen tudják- elítélte Trianont, de kíméletlen kritikával tette felelőssé az ország megcsonkításáért a magyar történelmi uralkodó osztályokat.
Ugyanakkor taszította őt a Tanácsköztársaság politikai menetrendje is.
Egy pillanatra sem csábult el a Kun Béláék-féle szirénhangra. Élesen bírálta a „szovjet kísérlet”-et.
Az 1989. november 16-án született Kéthly 1922-től a magyar társadalom jogfosztottjaiért, elesettjeiért küzdött a Parlamentben, és mint publicista és szerkesztő a Népszavában, illetve a Szociáldemokrata Füzetekben.

Kéthly többször, egyértelműen, világosan szólalt fel Magyarország II.világháborúba való belépése ellen, a Hitlerrel való szövetség ellen, a zsidótörvények ellen. Sőt az 1942-es újvidéki mészárlások ellen, amikoris a magyar csendőrök szerbek és zsidók ezreit gyilkolta le.
Keveset tudunk arról, hogy Kéthly a német megszállás alatt életmentő akciókat szervezett, és bujkáló zsidó anyák százainak nyújtott segítséget.
S míg a szociáldemokrata vezetés legjobbjai a koncentrációs táborokban voltak, vagyis a legtartásosabb antikommunista vezetőket, mint például Buchinger Manó, Mónus Illés, vagy Peyer Károly kiiktatták, olyan képzetlen szociáldemokraták emelkedtek fel, akik könnyen a kommunisták befolyása alá kerültek.
Szakasits Árpád, Marosán György, vagy Kállai Gyula elméleti tudás és mozgalmi tapasztalatok híján, -szembefordulva a szociáldemokrata párttagság számottevő részével, - feladták a szociáldemokrata pártot.
Kéthlyt, aki makacs antikommunista volt, Peyer Károly miatt élete végéig lelkiismeret furdalás gyötörte.
Peyer, aki végre, nagy viszontagságok után hazakeveredik Mauthausenből, szálka volt Rákosi szemében, még a Bethlen-Peyer paktum miatt.
A diktátor Rákosi, valószínűleg szovjet nyomásra, Peyer Károlyt, a magyar szociáldemokrácia nagy alakját 1945 nyarán egyszerűen kizáratja a Szociáldemokrata Pártból!
Kéthly pályája ekkor még töretlen maradt.
1945-ben a Parlament egyik alelnöke lesz.
Aktív pártdiplomáciát alakít ki, mindenek előtt a Labour Party-val.
1945 és 48 között segíti a táborokból hazatántorgó magyar zsidók Izraelbe vándorlását. Golda Meyer személyesen fogadja Kéthlyt.
Ám szociáldemokrata sorsát ő sem kerülheti el.

1948.februárjában Marosánék kizárják a pártvezetésből.
Márciusban kizárják a pártból.
Megfosztják parlamenti mandátumától.
Két évig házi őrizetben tartják.
195o.június 9-én az ÁVH letartóztatja, és az úgynevezett szociáldemokrata perek alatt három és fél évig fogva tartják.
1954.január 2o-án kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik.
A nagy nemzetközi tiltakozásra ugyan kegyelemben részesült, de továbbra is megfigyelés alatt tartották.

És eljött 1956! Október 31-én az újjáéledő Szociáldemokrata Párt elnökévé választja az ekkor 67 éves politikust. A Nagy Imre kormány három szociáldemokrata miniszterének egyike, Kelemen Gyula és Fisher József mellett.
Másnap, november elsején a Szocintern bécsi ülésére utazik, hogy első kézből tájékoztassa a nyugati szociáldemokratákat a magyarországi forradalomról. Ekkor nem gondolta, hogy többé nem látja hazáját.
Az ENSZ Közgyűlésére repül, hogy a magyar forradalom követeként megnyerje a világ szimpátiáját a szabadságáért küzdő Magyarország számára.
1957.január 7-én Strassburgban a Magyar Forradalmi Tanács Közgyűlésének elnökévé választják.
Ez évtől a Londonban megjelenő emigráns Népszava főszerkesztője.
A Szociáldemokrata Szemlét 1970-ben alapítja, és további három éven keresztül szerkeszti is. A szociáldemokrata emigráció elismert vezetőjeként ő elnököl a Szociáldemokrata Párt bécsi konferenciáján.

A szociáldemokrata emigráció, és Kéthly keserűen figyelte, ahogyan a nyugati világ teljes mértékben elfogadta Kádár puha diktatúráját. Azét a szószegőét, Nagy Imre gyilkosáét, aki még 1962-ben is távollétében három év börtönre ítélte Kéthlyt-államellenes izgatás vádjával!
Ezt a tényt különösen az itt megjelent fiatalabb barátaink figyelmébe ajánlom, akik a hatvanas éveket csak úgy ismerik a történelemkönyvekből, mint a kádári konszolidáció, a fridzsider szocializmus, sőt-mint egyfajta aranykor! - kezdetét.
A rendszerváltáskor –utólag láthatjuk- az emberek nagy részét nem a szabadság csodálatos érzése, hanem a gulyáskommunizmus elvesztése miatt érzett szorongás hatotta át.
Mit is érthettek abból, hogy mit műveltek a szociáldemokratákkal?!
Nem is tudták, hogy a fejük fölött megtörtént Közép-Kelet-Európa előnytelen visszakapcsolása a globális világrendszerbe, úgy, ahogy Kéthly emigrációs levelezésében már a 7o-es években megírta, -a piacokért.

Dr. Petrasovits Anna beszéde elhangzott 2009. október 23-án, Kéthly Anna szobránál.




Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.

Széchenyi István


Zsidó temető avatása Ácson



2009. szeptember 8-án délután az ácsi zsidó temető újjáépítésének alkalmából avatást és emlékülést tartottunk Ácson. A felújítás három hónap alatt, egy szép összefogás eredményeként valósult meg. A kezdeményező a Londonban és Izraelben élő Abelesz és Grosz család, akik példamutató anyagi támogatással járultak hozzá a bekerítéshez. A MAZSIHISZ Vidéki Temetők Osztálya, a MAZSIT Alapítvány, Ács Város Önkormányzata és az Ács Városért Társaság is tevékenyen részt vett a munkálatokban.

Az újjáépített zsidó temetőt Deutsch Róbert főrabbi avatta fel. Röviden összefoglalta az ácsi zsidóság és a temető történetét, majd Weisberger Miklós ortodox rabbi imát mondott az elhunytakért. A Bálint Étteremben az emlékülés háziasszonya, Petrasovits Anna köszöntötte a megjelent vendégeket és a hitközösségek vezetőit, tagjait. Ács Város polgármestere elismeréssel szólt e közösségalkotó tevékenységről, melyben vallási tekintet nélkül, sokan szerepet vállaltak. Winkler Miksa, a vidéki temetők projekt-koordinátora Yisroel Abelesznek oklevelet adott át.


HONFITÁRSAIM!

MAGYAROK!

JOBBAT, SZEBBET, IGAZABBAT, NEMESEBBET VÁGYÓK!

EMBERHEZ MÉLTÓ ORSZÁGÉRT,

EURÓPAI MAGYAR HAZÁÉRT KÜZDŐK!

HONFITÁRSAIM --- LEGYETEK BÁR

BALOLDALI VAGY JOBBOLDALI ÉRZELMŰEK,

MINDENKIT MÉLY TISZTELETTEL KÖSZÖNTÖK ,

AKI MA MEGJELENT A LEGENDÁS CORVIN KÖZBEN,

HOGY FEJET HAJTSON A HŐSÖKNEK,

A NEMZET PÉLDAADÓINAK,

AKIK AZT HAGYTÁK RÁNK ÖRÖKÜL, HOGY

A HAZA M I N D E N ELŐTT!


Egyéni érdek, osztályérdek és pártérdek előtt.

Sokan voltak ilyen hősök a XX. Századi magyar történelemben, de alakjukat kiretusálták, helytállásukat kétségbe vonták, vagy elhallgatták.
A XX. századi Magyarország így majdhogynem példaképek, igazi hősök nélkül maradt.

A mai napon két, olyan történelmünkből kiretusált politikus előtt tisztelgünk, akik képesek voltak politikájukat, - ha úgy tetszik, osztályérdekeiket a magyar nép egésze érdekeinek mögé helyezni. Mert az egész több, mint a rész. A haza előbbre való, mint a párt. Bármely párt.

Az a megtiszteltetés ért, hogy a mai napon én emlékezhetek a magyar szociáldemokrácia egyik nagy alakjáról, Kéthly Annáról.

Büszkeség, alázat és felelősség.

Büszke vagyok, hogy itt állhatok a legendás Corvin-közben, és olyan emberekről emlékezhetek olyan emberek előtt, akik ismerték a diktatúrát. Én magam annak csupán puha formáját és végjátékát tapasztaltam meg saját bőrömön, de életem végéig szolidáris leszek mindazokkal, akik bármely diktatúra gépezetében merték vállalni a homokszem szerepét.

Alázat van a szívemben, hiszen hazánkról és hőseinkről beszélünk ma, akik, -hiszen Önök közül sokan ismerik ezt - jólétüket, kényelmüket, nyugalmukat, egzisztenciájukat, egészségüket, idegrendszerüket, vagy akár életüket áldozták fel egy szabad Magyarországért.

Felelősséget érzek, hiszen a világ, s benne Magyarország az utóbbi két hétben kizökkent megszokott kerékvágásából. Pénzügyi válság söpör végig a világon, melyet sokan már az l929-es nagy gazdasági világválsághoz kezdenek hasonlítani.
A világ paradigmaváltás előtt áll, a neoliberalizmus megbukott. Magyarországnak kapaszkodnia kell, hogy talpon maradjon. Úgy is mondhatnám, most aztán magyarok, össze kell kapaszkodjunk, mert nehéz idők jönnek.

A politikusok felelőssége sokszorosára nőtt. S bármely oldalra is nézek, csak az jut eszembe, hogy önkorlátozás nélkül ma végképp nincs felelős professzionális politizálás.

Annál is inkább így van ez, mert a gazdasági válság és a politikai kiúttalanság mifelénk, itt Közép-Európában mindig meghozta a maga diktatúráját. Mindig meghozta a maga bűnbakjait!
Meghozta a fasizmust, majd meghozta a kommunizmust, Kéthly Anna politikai életművében a két kérlelhetetlenül legyőzni valót.

Emlékeznek ugye még talán a megjelentek közül, l99o. november 3-ára, egy borús, hideg napra, amikor is Kéthly Anna végleg hazatért. Ott álltunk az újratemetett sír körül, és éppen méltató-emlékező beszédemet kezdtem volna meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökeként, amikor hirtelen, valakik, valamiért kihúzták a mikrofont. Összébb húzódzkodtunk, közelebb egymáshoz, és valaki a hátam mögött elcsukló hangon sírt.

Ma itt senki sem fogja kihúzni a mikrofont, csak az a baj, hogy ez a régi szociáldemokrata tagtársam, már nem lehet itt, velünk.

Csak az a baj, hogy Kéthly Anna pártját úgy lökték ki a rendszerváltás folyamatából, mintha a pártvezető ott sem lett volna Nagy Imre kormányában másik két szociáldemokratával.

1956, a magyarság összefogásának csodálatos éve! Igen, az összekapaszkodásé, amikor az egész, a haza, a nemzet szabadsága mindent felülírt.
Szociáldemokrata elődeink, kisgazda testvéreinkhez hasonlóan, annyi megaláztatás, börtön és kegyetlen kínzás után a magyar nép egésze érdekében l956 októberében elfogadták Nagy Imre és reformer kommunista társai kormányalakítási felkérését. Szociáldemokraták és kisgazdák, minden sérelmüket félretéve, hajlandóak voltak Nagy Imre és reformer társai mellé odaállni, a hazáért.

199o-ben számtalan hivatkozás és gesztus történt –nagyon helyesen- Nagy Imrére és második kormányára, de ki foglalkozott a koalíciós partnerekkel? Félretették, kiretusálták őket, követőiket szétverték, meghurcolták, lejáratták, agyonhallgatták, megalázták és ellehetetlenítették.

l99o-ben, vagy azóta az elmúlt majd két évtizedben kinek jutott ugyan eszébe a hivatalos politikai megemlékezők közül, hogy mit érezhettek a már többszörösen becsapott, megalázott és meghurcolt koalíciós partnerek, mikor l956-őszén felkérést kaptak Nagy Imrétől a kormányalakításra.

Mit érzett például Kéthly Anna, akit 1948-ban a kommunisták bábfigurái egyszerűen kizártak a saját pártjából! Majd megfosztották mandátumától, és két évre házi őrizetbe helyezték Kéthlyt, aki a joggal bírált Horthy érában parlamenti képviselőként, harcos szociáldemokrataként védte a kiszolgáltatottakat.
Mi járhatott annak a Kéthlynek a fejében Nagy Imre szavainak hallatán, akit az ÁVH 1950-ben ismét letartóztatott, -hiszen ekkor kezdődtek az úgynevezett szocdem-perek, - és három és fél évre megfosztották szabadságától. Ilyen az általa keményen bírált Horthy korszakban nem esett meg vele.
Mire gondolhatott az a Kéthly Anna Nagy Imre szavainak hallatán, akit l954 januárjában kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, és csak a nemzetközi felhördülésre engedtek szabadon novemberben.
Mit gondolt Kéthly 67 évesen, durván fél évszázada, - a szociáldemokrata pártba történő l917-es belépése óta - ádáz harcban a kommunistákkal.
67 évesen, egy küzdelmes és tartalmas politikai pálya után, amiből két évtizedet a Horthy rendszerben parlamenti képviselőként harcolt végig az elnyomottakért, a bérből - fizetésből élőkért, Kéthly, aki a fasizmus idején a legbátrabb parlamenti képviselőként a faji, vallási alapon történő megkülönböztetésért küzdött.
Aki a háború után a demokratikus Magyarország parlamentáris rendszeréért harcolt, és aki az 1945-ös választások után még a Magyar Parlament alelnöke lehetett, s most, 1956 őszén, kitörölhetetlen börtönévekkel, tíz év belső száműzetés után, 67 évesen, keresi őt Nagy Imre, - a moszkovita kommunista, -túl a padláslesöpréseken, - és mindenen, ami kommunista hitéből megtörtént?

Ismét koalíciós kormányt a kommunistákkal, akiknek a kezéhez ártatlanok százezreinek vére tapad, -akik tönkretették, anyagi és erkölcsi züllésbe taszították a magyar társadalom minden osztályát és rétegét, akik halálra verték és internálták azokat a szociáldemokratákat, akik nemet mondtak a szociáldemokrata pártnak a kommunista párttal való erőszakos egyesítésre?!

1956 nyarán, Gerőék megpróbálták már felvenni vele a kapcsolatot, a baloldal kényszerű megújításának egyik ikonjává tenni, de nemet mondott.
Úgy értelmezte az akkori magyar belpolitikai helyzetet, hogy a kommunisták egymás között csupán újraosztják a lapokat, ehhez pedig nem asszisztál, mert nem akar dísz - szociáldemokrata lenni egy kommunista kormányban.

1956 folyamán Nagy Imre is megpróbált kapcsolatot teremteni vele, de Kéthly Anna nem kívánt a kommunisták közé keveredni.
Úgy gondolta, ez nem az ő politikai világa.

Hiszen pártját 1948-ban alávaló módszerekkel, körmönfont módon egyszerűen megszüntették. Aki ellenállt, politikailag, vagy éppen fizikailag megsemmisítették, aki behódolt, egész életében maga előtt is titkolt és szégyellt identitászavarral küszködött.

És eljött l956 októbere: a politikai identitásukat megőrzött szociáldemokraták, vagyis a nem egyesülők félreállítva, emigrációban, vagy éppen börtönökben.

Kéthly biztosan először most is azt gondolhatta: Mi köze van neki ezekhez a baloldal nevében hatalmat bitorlókhoz?
Mi köze van neki a kommunisták belviszályához?
Élesen kommunista ellenes, és a szovjet megszállást soha el nem fogadó politikusként Kéthly nem volt hajlandó olyan rezsimmel együttműködni, amely felszámolta a parlamentáris demokráciát, sárba tiporta az emberi jogokat, szociáldemokraták ezreit vetette börtönbe, és gyilkolta meg.
Kéthly, a harcos érdekvédő nem volt hajlandó együttműködni olyan rezsimmel, amely felszámolta a tényleges szakszervezeti mozgalmat, korlátozta a gyülekezési és szólásszabadságot.

Kéthly, aki a mégoly tökéletlen és anakronisztikus, általa sokszor ostorozott Horthy rendszerben, egész életét végigküzdötte a munkások, az elnyomottak életkörülményeinek javításáért, - az úgynevezett proletárdiktatúrát semmilyen indokkal, semmilyen formában nem fogadta el.

A polgári demokrácia kapuját kell Magyarországon kitárni olyan szélesre, hogy a dolgozó néposztályok is a közös polgári haza egyenjogú tagjai legyenek. Fiatalkori hevületből akár a Tanácsköztársaság harcos híve is lehetett volna, de nem volt. Bernsteini alapokon álló, csakis a polgári demokrácia politikai játékszabályait elismerő szociáldemokrataként nem lehetett.
A zsidótörvények ellen viszont, a fasizálódó közhangulat nyomásával szembeszállva egyértelműen és félrebeszélés nélkül kiállt.

1945-től az ország újjáépítésének hevületében, összeállhatott volna a kommunistákkal, - ám ismét szembeszállva a közhangulattal, mely a szovjet fegyverek árnyékában a baloldalon kezdett formálódni, — nem állt össze velük. A kommunista párttal nem egyesülők vezéralakjává vált.

A szégyenletes kék cédulás választások után Kéthly egyre inkább persona non grata lett az országot bitorlók szemében.

1948 után a szociáldemokrata emigránsokat arra hívta fel, hogy a mérsékelt polgári emigrációval fogjanak össze Magyarország érdekében.

1948 után Kéthly Annát, a Horthy korszak egyik meghatározó szociáldemokrata politikusát mellőzik, a két világháború közti parlament egyik legtöbbet felszólaló politikusát, munkások és elnyomottak szószólóját a kommunisták egyszerűen likvidálják a politikai életből.

Igaz az is, hogy Kéthly egyetlen pillanatra, egyetlen szirénahangra sem csábul el, ugyanolyan kérlelhetetlen a lépésről lépésre egyre fojtogatóbb kommunista diktatúrával szemben, mint egy évtizede volt a fasizmussal szemben. Mert ő szociáldemokrata.

Mi történik most mégis, 1956-ban?
Hogy láthatja ő ekkor a helyzetet, hogy igent mond a reformer kommunistákkal közös kormányban való szerepvállalásra? Hiszen ő is, csakúgy, mint a kisgazdák, saját bőrén ismerte már a koalíciós kormányzás marokszorítását.
Mit érezhetett meg, mit súgott politikai ösztöne?
Az országban teljes a zűrzavar, az alapszervezeteket nehéz összeszedni.
Kint az utcákon tömegek. Egyetemisták, munkások, művészek, reformpárti kommunisták, szociáldemokraták, volt horthisták, talán volt nyilasok is. Az utca hangos.
A csőcselék hangja ez, vagy a magyar nép talált magára?
Kéthly rövid mérlegelés után meghozza döntését.

Most, először, mióta pártjától és képviselői mandátumától megfosztották, IGENT MOND.

Nagy Imrének végülis azt a feltételt szabja, hogy akkor vállal szerepet kormányában, ha belátható időn belül szabad választások lesznek, és a szovjet csapatok elhagyják Magyarországot.

Ez tehát az egyezség lényege, ami alapján Kéthly Anna, két további szociáldemokrata társával szerepet vállal Nagy Imre újabb kormányában.

Két nagyon kemény feltétel.

Október 31-én újjáalakul a szociáldemokrata párt, elnöke Kéthly, főtitkára Kelemen Gyula lesz.
Másnap Kéthly indul Bécsbe, a Szocintern Gyűlésére, hogy első kézből tájékoztassa a szabad világ szociáldemokratáit a forradalom eseményeiről.
Indulna haza, de a szovjet csapatok már bent vannak. Többször megpróbál bejutni az országba, nem tud. New Yorkba repül az ENSZ Közgyűlésre. Beszél, harcol a magyar ügy mellett. Szervezi az emigrációt.

Kéthly Anna soha nem adott engedményt totális ideológiáknak, sem a fasizmusnak, sem a kommunizmusnak.
Politikai pályafutása alatt keményen ostorozta a magyar feudális uralkodó osztályokat. Olyan modern polgári demokráciát álmodott, amely vegyes szektorú gazdaságon nyugszik, az állami és a magántulajdon valamiféle egyensúlyán, melybe beleférnek a kétkezi munkásemberek, alkalmazottak, kistisztviselők, kistulajdonosok.

Kéthly óvott attól, hogy az 56-os forradalom visszacsússzon a Horthy rendszerbe, mellyel szemben annak idején annyit harcolt. Ugyanakkor teljes szívével a pesti srácok mellé állt, a magyar nép szabadságvágyát és szabadsághoz való jogát hirdette szerte a világban.
Fájt neki, hogy a nyugati szociáldemokraták kendőzetlenül építik ki kapcsolataikat a Kádár-rezsimmel.
Látnoki módon ír a kelet-európai piacok megszerzésének szükségességéről, a politikai enyhülésről, amely végül is a keleti blokk, és benne Magyarország világgazdaságba való visszaintegrálódását, és a kommunista rendszer tulajdonosi, politikai és intézményi alapszerkezetének megváltozását hozta, -természetszerűen a személyi és politikai kultúra folytonosságával együtt.

Kéthly Anna 87 éves korában, Belgiumban, emigrációban halt meg, 1976.szeptember 7-én.

Kéthly Anna a mi szellemi elődünk, politikai példaképünk, azért, mert hazája, nemzete érdekeit mindig politikai hitvallásával összhangba volt képes hozni.

Baloldalisága soha nem fordult hazája és népe ellen.

Ez a legtöbb, amit baloldali politikustól népe, országa várna. Ez a legtöbb, amit baloldali politikus adhat.

Reménykedjünk.

Reménykedjünk a magyar baloldal megújulásában, reménykedjünk, hogy a szociáldemokraták magukra találnak, s összefogva más, tisztességes politikai erőkkel, -közösen - sikerül kivezetnünk Magyarországot a válságból.

Mert mindegy, hogy jobb vagy baloldali érzelmeink vannak, a kivezető ösvény szűk és meredek.

Önmagunk és a világ szemében akkor lesz újra becsülete a magyar népnek, ha ugyanúgy, mint l956-ban,

összekapaszkodunk,

kéz a kézben,

egymás botlásaira figyelve,

egymást testben és lélekben táplálva és gyámolítva,

a közös kasszákba betéve, de onnan soha el nem véve,

bár hitehagyottan és alig reménykedve,

annyi önámítás és kishitűség után, annyiszor becsapva és kisemmizve,

megfogjuk egymás kezét, felvesszük egymás terheit,

és megindulunk fölfelé, a hegyre!

Éljenek a ma is élő szabadságharcosok!

Éljenek a pesti srácok, az 56-osok!

Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!


Petrasovits Anna beszéde elhangzott 2008. október 22-én, a Corvin-közben Kéthly Anna emléktáblájának avatásán.






EMLÉKEZZ!
AZ ÉDEN KERTJÉBEN LEGYEN NYUGALMUK!
Emlékező műsor az 1941-ben munkaszolgálatra elhurcoltak, valamint az 1944 áprilisa és decembere között származásuk és vallásuk miatt helybne meggyilkoltak és koncentrációs táborokba hurcoltak tiszteletére .

Tisztelt Emlékezők!
Tisztelt Főrabbi Úr, Kántor Úr, tisztelt Tanár úr!
Szeretettel köszöntöm az ország több pontjáról érkezett Emlékezőket,
és Ács Város emlékező Polgárait!


A mai napon azért jöttünk össze, hogy megadjuk a végtisztességet annak a több mint 8o honfitársunknak, akiket magyarságukban megkérdőjelezve, jogaiktól megfosztva, emberségükben porig alázva, kizárólag származásuk és vallásuk miatt hurcoltak Ácsról a halálba, vagy éppen itt végeztek velük.
Olyan emberek előtt rójuk le a végtisztességet, akik Magyarországot édes hazájuknak szólították, írott és íratlan szabályait betartották, anyagi és szellemi gyarapodásához hozzájárultak, izraelita vallású, magyar nyelvű és tudatú honfitársaink voltak.
Eljöttünk ma, hogy végtisztességet adjunk azoknak, akiknek 65 éve nevét sem ejtik ki, akik meghaltak, mintha soha nem is éltek volna, s e megtagadott szellemek sírnak körülöttünk.
Itt vagyunk most zsidók és nem zsidók, leszármazottak és jóakaratú emberek, különböző vallású, világlátásmódú magyarok, szabad akaratunkból, személyes döntésünk alapján, hogy ismét és újra megerősítsük: az örökkévaló emberi erkölcs szerint ellene mondunk a bűnnek. Ellene mondunk a bűnök bűnének. Tesszük ezt végtelen nagy csöndben, és erős elszántsággal.
Szabad akaratunkból, személyes döntésünk alapján vagyunk ma itt. Bűntelenül, eszköztelenül.

A mai napon nem célunk a magyar Holokauszt történeti bemutatása. Ma inkább a Vészkorszak előtti életre figyelünk, hogy feltáruljon az európai és magyar szégyentörténet irracionális, értelmetlen aljassága.

A végtisztesség adás mellett az igazsággal való szembenézés, és a közösségi megbeszélés, a társadalmi feldolgozás szükségességére is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Az ácsi kutatásoknak az elején vagyunk, és bátorítani szeretnénk másokat is, hogy minél több magyar település zsidó múltja kerüljön feltárásra.

„A Soá (azaz a Holokauszt) olyan mély seb,amely még mindig vérzik” -mondta II.János Pál pápa. S ez a hasonlat nem csupán a katolikus közösség számára üzenet. Mindaz a jogfosztás és megalázás, ami az európai zsidósággal meg tudott történni,máig seb Európa testén. Különösen az pedig Közép és Kelet Európa testén. Ahol a mindig lemaradás- a történelemtorlódás- a megint hátramaradás kacskaringóiban a sebgyógyítást, a mentálhigiénés gyógyulást 65 éve toljuk magunk előtt. Félünk a múltunktól, szorongunk.

A vidéki zsidó közösségek egyszerűen eltűntek Magyarország térképéről. Eltűntek a kollektív emlékezetből, az egykori házakban mások laknak, a hajdan lüktető üzletekben, iskolákban, vallási épületekben még kis tábla sem jelzi az elrabolt élet nyomait.

„A Soá olyan mély seb,amely még mindig vérzik.” S ahogy ez máig igaz valláserkölcsi szempontból, ugyanúgy igaz ez társadalmi, s had használjam a szót,- magyar nemzeti szempontból.

Hiszen,- mégha a német nácik nyomására is történt – mégiscsak a magyar nemzet rontott önnönmagára! Mégiscsak a magyar nemzet mart önnön magába! És maga a magyar nemzet lett gyengébb és szegényebb, amikor 6oo ezer tagját elveszítette.
Ács nem volt jobb, sem rosszabb.
Eladta, feladta, odaadta szomszédját, falujabéliét, szatócsát, lódoktorját, rőfösét, villanyszerelőjét, orvosát, gyógyszerészét. A honfitársát. Hogy nem tehetett mást?

És mentek a Kellnerék, és a Kóhnék, és a Fleischmanék, a Kleinnék, és a Keményék, a Marmorsteinnék, és a Winternitz Jenőék, stb. És mindenkit elvittek.
És mentek a csikorgó télben, kevéske holmival. Végig, ki a Főúton, mentek Kisbérre. Később gyalog vissza, aztán az ácsi vasútállomáshoz. Végül a guruló koporsók elnyelték őket.
A 8o éves Klein Adolfné, Schlesinger Bertus nénit, a 86 éves Messinger Jakabné, Ráth Jozi nénit, a 2 éves Fleishmann Andriskát, és a 7 éves Darvas Lacit, és a 4 éves Réhberger Editkét, a 13 éves Kohn Klárit.
És mindenkit.

Volt, akinek helyi halál jutott. Nem kellett több száz kilométert utaznia, éheznie, fáznia. Nem ismerte meg a táborok poklát. A végállomás címe: Ács, Fő utca 259. Tudják hol van? Tudják mi történt ott?

Az elhurcolt és helyben halálra vert zsidókat gyorsan elfelejtették, mint valami rossz álmot. Mindenki mindent felejteni akart. Hamar lett gazdája a házaknak és az ingóságoknak. És azóta is sokan nagyon nem szeretik, ha elhurcolt, agyonvert ácsiakról kérdezünk.

De a méltatlanul meggyilkolt szellemek nem találnak nyugodalmat, - mert nincs nyugalom, - nincs igazság, - nincs bűnhődés, - nincs engesztelés, -nincs sír,-és nincs, aki sír.

Hazajött, aki hazajött. Idegenül imbolygott, nem találta helyét, véglegesen elhagyta, most már önszántából- Ácsot.
De a legtöbben ott maradtak. Füstként, porként német és lengyel földön. S a haza, például itt Ács, nem kereste, nem hiányolta őket.
Jött a romeltakarítás, az újjáépítés. Majd nagyon hamar egy másik diktatúra. A Kádár korszak fogyasztási legitimációja és a nagy szőnyeg alá söprések. A totális kollektív magyar társadalmi amnézia. Mindenki mindent el akart felejteni.

A rendszerváltás ismét alkalmat teremthetett volna. Eltemetni azokat a halottainkat, akiktől még soha el sem búcsúztunk. Ám megint eltelt egy generáció, és sok halottunkat a mai napig nem gyászoltunk el.
A nem kezelt, vagy félrekezelt seb elfekélyesedik.

Közös felelősségünk, hogy ezt elkerüljük. A zsidó-magyar együttélés évszázadai után az 192o és 45 közötti 25 év a szégyen 25 éve volt. Nincs megbocsátás, az áldozatok nevében nem tehetjük. Nem kell a bocsánatkérés, mert a bűnösök nevében ezt sem tehetjük. Mert a hamisság fáj, és a halottaink nem válhatnak hatalmi játékszerré.

Porig alázásuk, meglopott emberi méltóságuk, kimondhatatlan lelki kínjaik és fizikai szenvedéseik emléke hozott össze ide minket.
A 25 évnyi megaláztatás és a 65 évnyi hallgatás miatt jöttünk össze.
9o év után kell újra igazítanunk a magyar tudatunkat, a nemzeti identitásunkat.
25 évnyi megaláztatás és 65 évnyi hallgatás után kell vissza rendeznünk a magyar-zsidó együttélés és a zsidó-keresztény együttélés szálait.
Amúgy is sérült nemzetünk öngyógyulásának egyik legelső lépése a magyar holokauszttal való szembenézés, az őszinteség, a csend, a lélek megnyílása, az értelem felkészülése az igazság elfogadására.

S ha leomlanának végre a hárítás, a szorongás és dac falai, esélyünk lenne végre elindulni egymás felé és megbeszélni végre közös történelmünket. Ez a gyilkosok és áldozatok generációja között nyilvánvalóan kizárt volt és az is maradt.

Mert a bűn nagysága és mélysége olyan, amely kívül esik a bűnbocsánat és kiengesztelődés minden pszichológiai értelmezésén, minden erkölcsi és valláserkölcsi dimenzióján.

Kérem, álljunk fel, hajtsuk meg fejünket, és kezdjük meg halottainktól az elbúcsúzást, itt a falu központjában!

Ács, 2009. április 19.