A magyar nemzet tragédiájának 90 éve
Ma van a magyar holokauszt emléknapja 2010.04.16.
Petrasovits Anna ünnepi beszéde 2009. október 25-én, Győrben
Emlékezz! Holokauszt emlékműsor Ácson, 2009. április 19-én
1989.november 26.
Az 1989.november 26-ai négyigenes népszavazás a rendszerváltozás egyik legnagyobb politikai csapdája volt.
Az SZDSZ azzal keresett meg minket Szociáldemokratákat, a Fideszt és a Kisgazdákat, hogy népszavazást kezdeményez annak megakadályozására, hogy az MSZMP-ből egy hónapja átalakult MSZP a saját hatalmát átmentse a köztársasági elnök pozíciójának megszerzése útján,még az első szabad választások előtt.
Ez a szociáldemokraták füleinek való volt! Semmiféle átmentést! Tragikus történelmi tapasztalataik alapján az idős szociáldemokraták rendkívül gyanakvóak voltak a kommunistákkal, és azok
politikai leszármazottaikkal szemben.
A szabaddemokraták küldöttsége ekkor elmondta, hogy másik három kérdésben is úgymond megerősítő népszavazást szeretnének:
Például, hogy a pufajkások ne tudjanak újra fölfegyverkezni,-éppen politikai hatalomvesztésük küszöbén ez veszélyes lehet.
Ezt nagyon fontosnak véltük. Az idősebb szociáldemokraták a felkelők oldalán harcoltak 1956-ban, a pufajkájukról elnevezett munkásőrséggel szemben. Szép is lenne, ha olyan pufajkások, mint most a nagy européer szerepében tündöklő Horn Gyula és társai átmentenék magukat! Hát azt már ne!—mondogatták.
A munkahelyeken mostanáig mindenhol ott ült a pártbizottság, befolyásolva ezzel a dolgozók választói magatartását. Ennek végérvényes megszüntetése elvi jelentőségű volt,az első szabad választást megelőző félévben pedig abszolút fontosságú gyakorlati kérdéssé nőtt. Sok üzemből jelezték nekünk a dolgozók, hogy komoly nyomás alá helyezték őket, a pártbizottság és az állampárti szakszervezet.
Nyilvánvalóan egyetértettünk e témában is.
Végül az MSZMP nyilvános elszámoltatása került szóba, vagyis a pártvagyon. Ennek tetemes részéhez a szociáldemokrata pártvagyon közönséges ellopásával jutottak az 1948-as erőszakos „ pártegyesítéskor”.
A Horthy korszakban a szociáldemokrata párt legálisan működött és jelentős pártvagyona volt. A kommunista párt moszkvai emigrációban dolgozott.
Hazatérésük után különösen álnokul morzsolták fel a szociáldemokratákat.
A magyar szociáldemokratákkal szemben elkövetett, és máig meg nem követett történelmi bűnök olyan nagyságúak a kommunisták (s politikai örököseik) részéről, hogy már ezért az egyetlen pontért is ezerrel csatlakoztunk volna a népszavazáshoz.
Nagy volt hát a lelkesedés idősek és fiatalok között egyaránt.
Felhatalmazást kaptam arra, hogy nyilvánosan bejelentsem: a Szociáldemokrata Párt a négyigenes népszavazás mellé áll.
Csakhogy a politika nem tündérmese.
Az öreg szocdemek suttogták, hogy ez meg az, ezt meg azt csinálta ekkor,meg akkor. A szabaddemokratákra meg mindig csak csóválták a fejüket. Ők pontosan ismerték a Rákosi érát, az 1956os forradalom és szabadságharc hétköznapi történelmét. Egész életükben politikai üldözöttek, megtűrtek,mellőzöttek voltak,… na de hát ilyen szabadítókra soha nem gondoltak.
A FIDESZ-ről mi igazság szerint keveset tudtunk, inkább úgy vettük,hogy az SZDSZ-nek valami ifjúsági tartalékcsapata.
Az öreg szocdemek csak a kisgazdapártot tartották beazonosíthatónak,s mivel Kovács Bélával az élen ők is osztoztak a történelmi pártok felszámolásának tragédiájában,ösztönös rokonszenvet éreztünk irántuk. Sőt, hiányoltuk a harmadik történelmi pártot,a kereszténydemokratákat az összefogásból.
Az egész készülődésre árnyat vetett, hogy miután a szabaddemokraták megszerezték támogatásunkat, még pro forma sem egyeztettek velünk semmiben.
Zavart minket továbbá, hogy éppen Pozsgay Imre személyére hegyeződött ki ez a nagyon megosztó konfliktus. Mégiscsak ő mondta ki először, hogy az 1956-os „ellenforradalom”, tulajdonképpen egy népfelkelés volt. Ez mégiscsak bátor szimbolikus tett volt! Meg aztán az SZDSZ részéről több olyan megnyilvánulás volt a sajtóban, ami a mi emberi hozzáállásunknak nem tetszett. A politikai ösztönünk valamiféle vészjelzést érzékelt. De már benne voltunk. Azzal altattuk ezt el, hogy de hiszen az MDF sem keresett meg minket, nemzeti elkötelezettségű történelmileg „tesztelt” baloldaliakat, tehát itt mégiscsak a volt nomenklatúra átmentése a fősodor. Az MSZMP illetve MSZP pedig kimondottan ellenséges, leszorító és komisz volt velünk itthon is, és a nemzetközi arénában is.
A négyigenes népszavazást hajszállal megnyertük. De ekkorra már összekeveredett az epe és a méz.
Az SZDSZ győzelméről harsogott a sajtó. A talpasokat dobták. Pedig a mieink nélkül nem győztek volna. A tagságunk ezt jól bevéste az agyába!
Azzal tisztában voltunk, hogy az SZDSZ a nagy változások előtt tébláboló magyar társadalomra olyan képletet kényszerített, aminek nincs jó megoldása.
De az akciónak ennél sokkal rosszabb hosszú távú következményei voltak.
Ez a társadalom megosztását, radikalizálását, kaotizálását és hiszteroizálását célzó lépésük egy nagyobb terv része volt. Céljuk az volt,hogy a választások után,közvetett úton,háttérmegegyezésekkel saját embert ültessenek a köztársasági székbe.
Másképpen:a négyigenes népszavazás valódi mozgatórugója az ő számukra az volt,nehogy Pozsgay Imre legyen köztársasági elnök,aki számukra a népi baloldalt és a nemzeti elkötelezettségű reformert testesítette meg. Ilyen „populista” pedig kizárt,hogy köztársasági elnök lehessen,szólt a fejtegetésük.
Számunkra meglepő volt a Pozsgay „irányultságá”ról szóló érv ilyen erős exponálása. Igazán minket nem is érdekelt ez. Magyarország jelenlegi feladatai szempontjából kifejezetten károsnak véltük az ún. népi-urbánus felosztás anakronizmusát! Mi Pozsgay volt pártállami múltjával voltunk ekkoriban elfoglalva, illetve azzal a brutális leszorítósdival, és elutasítással, amit a volt állampárt velünk szemben tanúsított. Rá kellett döbbennünk ugyanis,hogy százszor inkább össze kívántak fogni az MDF-fel,sőt egy részük az SZDSZ-szel,minthogy az ország legrégebbi baloldali politikai pártjával akár konzultáljanak.
A színfalak mögött pedig folyt a spontán privatizáció és az ország külpolitikai, világgazdasági átprogramozásának előkészülete. Az egyetlen rendszerváltó párt,amely a helyzet máig érvényes világpolitikai elemzését adta,a szociáldemokrata párt volt. A rendszer megváltoztatásának egy alternatív forgatókönyvét nyújtottuk az összezavart választóknak. Ennek része volt egy alapos átvilágítás bizonyos közfunkciók betöltése esetén, egy teljeskörű nemzeti vagyonleltár, a szükséges privatizációk és a külföldi közvetlen befektetések ( FDI) felgyorsításának előestéjén,adósságrendezés kérdése,stb,stb. Csupa „kényes”kérdés.
Olyan szándékos zajt csaptak azonban az ellenérdekeltek az információs csatornában, hogy abban többnyire az általuk konstruált, lényegtelen,vagy ál- hírek jussanak át. Ebben profik voltak.
Nagyon vigyáztak arra, hogy a rendszerváltozás néhány kardinális kérdését meg se ismerhesse a fél év múlva szavazó Magyarország!
A négyigenes népszavazás utáni hetekben végképp szertefoszlott a nemzeti összefogás lehetősége. Pedig erre nagy szükség lett volna az ország előtt álló sokismeretlenes egyenlet helyes megoldásához.
Ehelyett 1989. novemberére felállt egy anakronisztikus népi rendszerváltó tömb—urbánus rendszerváltó tömb ellentét, ami a lehető legrosszabb rendszerváltozás előtti elrendeződés volt. A négyigenesek közül a kisgazdák az MDF mellé,az akkor még liberális FIDESZ az SZDSZ mellé állt, a szociáldemokata párt pedig következetesen képviselte polgári és nemzeti értékeken nyugvó radikális rendszerváltó politikáját.
A négyigenes pártok szenvedték meg legközvetlenebbül az SZDSZ liberálfasiszta módszereit. A FIDESZ csak nagy küszködések árán önállósíthatta magát, s kilépve a liberális pártok családjából, egy polgári-nemzeti-néppárti politika irányába fordult, a kisgazdák az MDF, majd a FIDESZ védőernyője alatt politizáltak tovább, a szociáldemokratákat pedig módszeresen likvidálták.
S az „újsütetű” MSZP? Kizárólag a saját intézményes átmentésével volt elfoglalva.
Gondolatok Fukuyama professzor levele kapcsán…5. A gazdasági villámháborútól a nemzeti sokkterápiáig
Azok,akik a FIDESZ szemére hányják az alkotmányozás és általában a törvénykezés gyorsaságát,és széles körű társadalmi konzultációt hiányolják,két dolgot felejtenek el.
Az állam teljes szétzilálása ,a hazai piacnak néhány monopoltényező általi leuralása, a hagyományosan jó mezőgazdaság szándékos tönkretétele, a teljes térségeket sújtó dezindusztrializáció, a közszolgáltatások és nemzeti kincsek feltett kézzel való átadása
külföldi befektetőknek, a magyar média szubkultúrás degenerálása, a teljes szellemi zűrzavar és bizonytalanság, a gazdasági erőforrások szisztematikus külföldre csatornázása,szervezett ellopása, az ország adósságcsapdába terelése,az általános elszegényedés,a kiáltó hazugságok és igazságtalanságok - nos ezek azok a kiváltó okok,ami miatt a nép úgy döntött,hogy elég volt.
Függetlenül világnézettől , származástól, vallástól, iskolai végzettségtől, kulturális különbségektől, a magyar nemzet nagy része ösztönösen érezte meg azt,hogy most
Dávid és Góliát harca következik.
Harc egy új,igazságosabb európai és világrendért,egy életképes Közép -Európáért,
küzdelem Magyarország talpra állításáért.
Lehet,hogy ez a világ szerencsésebb részein túl patetikusnak,esetleg az ő számukra idejét múltnak tűnik,de ha milliók érzik így Európa szívében,talán mégis érdemes lenne alaposabban tanulmányozni
És a politikai szimbolikák,érzékenységek és félresöpört igazságok m ö g é is benézni Nos,akkor érthetőbb lenne,miért nem volt olyan nagy igény a sok időt húzó társadalmi konzultációra.
rendszerszemléletileg
s i k e r e s g a z d a s á g i v i l l á m h á b o r ú v o l t a régi közép-európai KGST országok ellen,( Oroszország gazdasági befolyási területének megcsonkítása), a világgazdaság egységének visszaállítására,melyben szerepünket,tudtunk és megkérdezésünk n é l k ü l előre kijelölték.
Miközben a látható politika már 1987-tól a vissza nyerendő nemzeti szuverenitás szimbolikájával,a nép pedig az emiatt érzett katarzissal volt elfoglalva,addig a gazdasági törvénykezés lehetőséget teremtett az ország gazdasági lefegyverezésére, – sokkolva,kész helyzetet teremtve, mindig a legbutább,vagy legkapzsibb résen áthatolva.
Vagyis,Közép Európa, s benne Magyarország naívan harcolt egy demokratikus-liberális,nemzeti önrendelkezést biztosító világért ,miközben a gyorsaság,a jó taktika,a pszichológiai ráhatás,a tőkeerő,és a gomba módra kinövő komprádor réteg már megpecsételte az Európai periféria,s benne Magyarország sorsát.
Hát persze,hogy olyan rövid volt az a katartikus élmény,amire vágytunk,amikor teljes egszisztenciánkat odadobtuk a nagy változásért!A Pátosz és a Pénz szembefordult egymással,
harcuk ma is tart,békéjükre még várnunk kell.
Akkor az emberek nagy része nem értette,hogy valójában mi történik ,nem volt meg hozzá az é r t e l m e z é s i –f o g a l m i apparátus,hiszen akkor már a h a r m a d i k g e n e r á c i ó nem élt valódi piaci környezetben!
A makro és a nemzetközi gazdasággal foglalkozó hazai közgazdászokat általában, a nem szélsőséges neoliberálisokat pedig különösen durván háttérbe szorították,hogy a fürge kezű jogászok,a korrupt hivatalnokok,a nomenklatúra és a külföldi befektetők jól értesült része még azelőtt tető alá hozza a múlt század egyik legnagyobb, intézményesített, privatizációnak hazudott s z a b a d r a b l á s á t , mielőtt a közvélemény széles rétege egyáltalán értelmezi az új helyzetet. Nagy volt a kapkodás,és lassú az ébredés.
Nehéz volt a folyamatok értelmezése,hiszen mindenkit kiiktattak a köz- beszélgetésből,aki csak egy kicsit is külön véleményének adott hangot.
Ez volt a b a l l i b e r á l i s g o n d o l a t r e n d ő r s é g , amire álmunkban sem gondoltunk volna,amikor még a rendszerváltás szabadság mítoszát védtük!!!
Igazán a Gyurcsány kormány nyolc éve kellett a magyaroknak ahhoz, hogy a kendő lehulljon a nagy műről……voila…itt a sikeres magyar rendszerváltás, a virágba borult demokrácia
.
Ennyi idő kellett ahhoz,hogy Magyarország állama,vállalati szektora,lakossága már ellenállásra képtelenül,élettelenül feküdjön az adósságcsapda hálójában,hogy a tudatos dezindusztrializáció eredményeképpen mindössze a munkaképes lakosság alig több,mint felének jusson munkalehetőség,hogy a jól működő magyar mezőgazdaság romokban heverjen,hogy még a Kádár rendszerben is hatékonyan működő magyar oktatás,kultúra,és egészségügy már csak az idősebbek emlékeiben éljen.
.A sokkterápiát. Ezúttal új köntösben,melynek lehetne a neve,akár :nemzeti sokkterápia.
Meggyőződésem, hogy a trianoni békeszerződést aláíró nagyhatalmak – tekintettel arra, hogy ez a szerződés része a versaillesi békerendszernek – a legsúlyosabb bűnt követték el Európával szemben. Ez a legteljesebb mértékben igazságtalan és elfogadhatatlan békediktátum. Ennek lett egyenes következménye, hogy Magyarország belekeveredett a második világháborúba, s Ausztriával összehasonlítva a két vesztes közül is mi húztuk a rövidebbet. Ezt a traumát a mai napig nem heverte ki a magyarság. Trianont akkor lehetne lezárni, ha azok az országok, ahol etnikai csoportok élnek, szíveskednének tiszteletben tartani ezen nemzetrészek legitim képviselőinek kívánságait az önrendelkezési jogra, amelyek az autonómiák különböző formáiban öltenek testet. Amíg számukra megnyugtató módon nem rendeződik a sorsuk, addig nem lehet nyugalom sem ebben a térségben, sem máshol. A megoldás egy demokráciában az őket megillető jogok megadása. Végelegesen azonban az európai integráció oldhatná meg ezt a kérdést.Petőfi-díjas újságíró
„Ma már nem elég az emlékezés” - Németh Sándor beszéde az Élet Menetén
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete, és fájdalmas az emlékezés a Holokauszt áldozataira. Talán sokan úgy véltük: ha a 20. század előtti történelmi tragédiákból nem is tanult az utókor, de a náci és a velük kollaboráló nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokból és népirtásból levonta a megfelelő tanulságokat. Tévedtünk. A náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az Ország Házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszázezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált az utókorhoz és – személyes hitem szerint – Istenhez.
Ezért gyűltünk ma itt össze, hogy nemzedékről nemzedékre fennmaradjon a múlt koncentrációs és haláltáboraira, tömegsírjaira, a halál útjára való emlékezés. És kimondjuk, hogy ezek diabolikus alkotói, a nácik, nyilasok, antiszemiták és utódaik örökre kiérdemelték a civilizált világ elutasítását és Isten ítéletét.
Emlékezésünket csak az hitelesíti, ha felvesszük a küzdelmet a hétköznapokban is. Ha szűkebb és tágabb környezetünkben egyértelművé tesszük: nem tűrjük a náci példaképeket követő, nemzetünk szívét-lelkét mérgező, agresszív nacionalisták uszításait. Egyértelmű a Názáreti Jézusnak a próféták sírjait ékesgető, képmutató farizeusokhoz intézett szavainak üzenete: kizárólag akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném felhívni figyelmüket az egyre erősödő Izrael-ellenességre is – az antiszemitizmus legújabb formájára. Izrael létezése rendkívüli jelentőséggel bír. Fontosnak tartjuk, hogy Izrael olyan erős állam maradjon, amelyik biztosítja az ott és a diaszpórában élő, a történelem során szinte folyamatosan fizikai létezésükben fenyegetett zsidók biztonságát és ellenségeik pusztító szándékával szembeni védelmüket. Keresztényként feladatunknak tekintjük a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek megőrzését, képviseletét. Ebben pedig Izrael egyre meghatározóbb szerepet tölt be, hiszen védelmezi, építi a bibliai helyszíneket, biztosítja és egyre magasabb színvonalon segíti minden nemzet fiait, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás történetiségének hitelességét eredeti helyszínen tanulmányozhassák.
.jpg)
Magyarország és Izrael politikai, kulturális, gazdasági együttműködéséhez a hazai antiszemiták egyre ellenségesebben viszonyulnak. Rendszeresen olyan iszlamista körökből származó sztereotípiákkal vádaskodnak, ahol Adolf Hitler Mein Kampfja vagy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve a legnépszerűbb olvasmány. Irán nukleáris törekvése tényleges veszélyt jelent az egész világra, különösen Izraelre. Ahmedinezsád iráni elnök Izrael legnagyobb ellensége ma. A Jobbik és Gárdája antiszemita és Izrael-ellenes mozgalom. Egyik legerősebb külföldi támaszuk a saját ellenzékét is könyörtelen kegyetlenséggel elnyomó iráni elnök személyéhez és rezsimjéhez köthető. Azok a politikusok, akik az Irán részéről megnyilvánuló fenyegetettséggel és a hazai szélsőséges mozgalmak támogatásában való részvételével szemben a vakság politikáját választották, súlyos hibát követnek el. Hasonló politikai felelősségük van, mint a harmincas évek vezető európai politikusainak, akik nem voltak hajlandóak Hitler és a nácizmus jelentette veszélyekkel szembenézni. Mi, magyarok és európaiak szeretnénk békében élni az izraeliekkel, ahogy számos arab országgal is. Ám az olajfüggőség ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy míg a világ vezetői a békéről és leszerelésről beszélnek, addig Irán egyre közelebb kerül ahhoz, hogy atombombával rendelkezzen. A perzsák vallási és politikai vezetői egységesen vallják, hogy Izraelt el kell törölni a térképről. Az Élet Menetén való részvételemnek idén ez adja az egyik nyomós okát. Ha már a történelmi múltat nem tudjuk megváltoztatni, tegyünk meg mindent azért, hogy legalább ne ismételjük meg. Tegyünk meg mindent azért, hogy zsidók, romák és más kisebbségekhez tartozó honfitársaink félelem nélkül és szabadon élhessenek és boldoguljanak hazánkban. Izrael pedig a zsidók számára ne egy újabb haláltábor, ne egy újabb tömegsír legyen, hanem az ősi és örökérvényű ígéreteknek megfelelően „tejjel és mézzel folyó föld” és szabad, biztonságos haza.”
Az első ilyen megemlékezésre 2001-ben került sor. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Magyarországon. A Holokauszt Emlékközpont minden évben ezen a napon emlékezik meg a magyar holokauszt áldozatairól, valamint csatlakozik más szervezetek, például az Élet Menete megemlékezéseihez. 
Idén az Élet Menete 2010. április 18-án, vasárnap lesz. „Egy láng elvész az éjszakában, ezer világosságot hoz.” Te is hozd a magad lángját, és csatlakozz a fáklyás menethez, ami 17:30-kor indul az Újpesti rakpart 11. alól, végig a Duna-parton egészen a vizafogói mártíremlékműig.
Szenes Hanna
Ki volt Szenes Hanna? Szenes Hanna neve eredetileg Szenes Anikó volt. Egy asszimilálódott, nagyon jó módú zsidó családban élt. Édesapja Szenes Béla, az 1920-as, ’30-as évek ismert kabaréírója volt. Szenes Anikó az 1930-as évek elején, az akkor Pasaréten épült Baár-Madas református gimnázium tanulója lett, és mint a magyar önképzőkör lelkes tagja, verseket írt, és az ünnepélyeken verseket szavalt. Már érettségi előtt állt, és természetesnek vette, hogy ő szavalja el a Talpra magyart. Ekkor egy antiszemita diáktársa azt mondta, hogy ne egy zsidó szavaljon!
sültek az iszonyatos hírekkel a varsói gettóról, Babij Jar, ahol egy hegyszakadékban százezer zsidót gyilkoltak meg. Auswitz, Mauthausen, Dachau, Treblinka, Bergen-Belsen, és még több kisebb haláltábor létezett. Magyarország kivételével a nácik által megszállt, valamint az őket kiszolgáló csatlósok már szinte egész Európa zsidóságát teljesen elpusztították. 1943-ban a brit hírszerzés tudomására jutott, hogy Magyarországról németellenes magyar tábornokok vezetésével a németek ellen fordulna a szövetségesek oldalán. Ehhez egy brit rádióadót kellett a megfelelő titkos kódokat ismerő rádióssal Magyarországra juttatni. Szenes Hanna és társai kapták ezt a feladatot, mely, ha sikerül, az akkor közel egy millió magyar zsidó menekült volna meg a biztos pusztulástól. Szenes Hannának és társainak Jugoszláviában kellett ejtőernyővel olyan területre érkezni, ahol a hős Titó marsall partizánjai küzdöttek a náci megszállók ellen.
A partizánok segítették volna Szenes Hannáékat Magyarországra, sajnos egy német offenzíva miatt a partizánoknak a Magyarországhoz közel eső területet fel kellett adni. Szenes Hanna egy évig volt a partizánok között, és részt vett a fegyveres harcokban. Büszkén mondta a partizán köszöntést: „Szabadságot a népnek, halál a fasizmusra!”. 1944. nyarára alakult olyan hadi helyzet, hogy a partizánok át tudták Szenes Hannát és társait Magyarországra segíteni. Sajnos azonnal elfogták a csendőrök, és kínzással akarták megtudni a titkos rádió-kódot. Szenes Hanna nem tört meg a börtönben, és a közben hatalomra került nyilasok 1944. november 7-én meggyilkolták.
Szenes Hanna földi maradványait 1950-ben exhumálták, és a két éve független Izrael állam hadihajóján érkezett koporsója Haifa kikötőjébe, melyet izraeli zászlóval letakart ágyútalpon szállítottak a jeruzsálemi Olaj-fák hegyén lévő temetőbe, ahol katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra. Azóta az izraeliek nemzetük hősének, Jeanne D’Arcjának tisztelik a magyar Szenes Hannát. Tavaly november 7-én, halálának 65. évfordulóján tartott megemlékezésen bemutattak egy 88 éves hölgynek, aki Szenes Hanna osztálytársa volt és jó egészségben él nagy családja körében. Szenes Hannának ez nem adatott meg, de emlékét örökre megőrizzük.
Dr. Petrasovits Anna beszéde elhangzott Győrben 2009. október 25-én az 1956-os forradalom áldozatainak emlékére szervezett megemlékezésen.
A Győr-Sopron Megyei Hírlap 1956. november 1.számában ezt írta:
Győrben történtek megérdemlik a részletesebb felidézést.
Az első tüntetési állomás a Baross-híd jábánál található szovjet emlékmű volt. Itt eltávolították az ötágú vörös csillagot, és Tihanyi Árpád elszavalta a Szózatot.A tüntetők másik része a börtön elé vonult, ahol az őrök ellenállás nélkül átadták a kulcsokat. Kezdtek előjönni a foglyok, amikoris a Baross-híd felől ÁVH-sokkal megrakott teherautó belehajtott a tömegbe. A tüntetők megszerezték a teherautón hagyott lőszert és fegyvert. Ekkor, a teherautó platójára felkapaszkodott Máté Mária 2o esztendős ápolónőt célzott lövéssel ölték meg. Ugyanekkor vesztette életét a 18 éves Halász Ödön, és a 27 éves Szabó Béla. Mindhármójuk emlékét ez a kopjafa és ott a falon az 1998-ban felavatott tábla jelzi.
A tüntetők hamarosan a Városháza előtt gyülekeztek és a kommunisták távozását követelték a Városi Tanácsból.
Másnap délelőtt meg is alakult a Forradalmi Nemzeti Tanács, Szigethy Attila, az egykori parasztpárti politikus vezetésével. Ekkor jelent meg az első forradalmat éltető győri röplap.A Belügyminisztérium megyei főosztályának Körkemence utcai központjában az ÁVH-sok töltött fegyverekkel fogadták a közelgő tömeget. A felkelők felszólítására ”Tegyék le a fegyvert!” az ÁVH-sok megadták magukat. A fehér zászló jelezte, hogy a felkelők tömege láttán reálisan mérték fel a helyzetüket.
Ekkorra már Mosonmagyaróváron belelőttek a fegyvertelen tömegbe.
Szigethy Attilára, a Nemzeti Parasztpárt tagjára, aki ugyanazt követelte Nagy Imrétől, mint a mi szociáldemokrata elődeink, vagyis az ÁVH feloszlatását, a szovjet csapatok kivonását és szabad választások kiírását. 
Gulyás Lajos levéli református lelkészre, akit krisztusi szociális eszméiért 1957. december 31-én fosztottak meg életétől.
Kedves Szociáldemokrata Barátaim!
.jpg)
Többféle indítékból sokszor és sokan megpróbálták elfeledtetni a szociáldemokraták szerepét az ’56-os forradalomban.
De ahhoz, hogy a vezetők megszülethessenek, a vezetetteknek legalább akarni kell felismerni és vállalni saját érdekeiket. Legalább ki kellene állni a nemzet, a város, a település, a szakma, vagy bármely szociológiai csoport érdekeiért.
s távollétében három év börtönre ítélte Kéthlyt-államellenes izgatás vádjával!
Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.
Széchenyi István
2009. szeptember 8-án délután az ácsi zsidó temető újjáépítésének alkalmából avatást és emlékülést tartottunk Ácson. A felújítás három hónap alatt, egy szép összefogás eredményeként valósult meg. A kezdeményező a Londonban és Izraelben élő Abelesz és Grosz család, akik példamutató anyagi támogatással járultak hozzá a bekerítéshez. A MAZSIHISZ Vidéki Temetők Osztálya, a MAZSIT Alapítvány, Ács Város Önkormányzata és az Ács Városért Társaság is tevékenyen részt vett a munkálatokban.
MAGYAROK!
JOBBAT, SZEBBET, IGAZABBAT, NEMESEBBET VÁGYÓK!
EMBERHEZ MÉLTÓ ORSZÁGÉRT,.jpg)
EURÓPAI MAGYAR HAZÁÉRT KÜZDŐK!
HONFITÁRSAIM --- LEGYETEK BÁR
BALOLDALI VAGY JOBBOLDALI ÉRZELMŰEK,
MINDENKIT MÉLY TISZTELETTEL KÖSZÖNTÖK ,
AKI MA MEGJELENT A LEGENDÁS CORVIN KÖZBEN,
HOGY FEJET HAJTSON A HŐSÖKNEK,
A NEMZET PÉLDAADÓINAK,
AKIK AZT HAGYTÁK RÁNK ÖRÖKÜL, HOGY
A HAZA M I N D E N ELŐTT!
Egyéni érdek, osztályérdek és pártérdek előtt.
Sokan voltak ilyen hősök a XX. Századi magyar történelemben, de alakjukat kiretusálták, helytállásukat kétségbe vonták, vagy elhallgatták.
A XX. századi Magyarország így majdhogynem példaképek, igazi hősök nélkül maradt.
A mai napon két, olyan történelmünkből kiretusált politikus előtt tisztelgünk, akik képesek voltak politikájukat, - ha úgy tetszik, osztályérdekeiket a magyar nép egésze érdekeinek mögé helyezni. Mert az egész több, mint a rész. A haza előbbre való, mint a párt. Bármely párt.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a mai napon én emlékezhetek a magyar szociáldemokrácia egyik nagy alakjáról, Kéthly Annáról.
Büszkeség, alázat és felelősség.
Büszke vagyok, hogy itt állhatok a legendás Corvin-közben, és olyan emberekről emlékezhetek olyan emberek előtt, akik ismerték a diktatúrát. Én magam annak csupán puha formáját és végjátékát tapasztaltam meg saját bőrömön, de életem végéig szolidáris leszek mindazokkal, akik bármely diktatúra gépezetében merték vállalni a homokszem szerepét.
Alázat van a szívemben, hiszen hazánkról és hőseinkről beszélünk ma, akik, -hiszen Önök közül sokan ismerik ezt - jólétüket, kényelmüket, nyugalmukat, egzisztenciájukat, egészségüket, idegrendszerüket, vagy akár életüket áldozták fel egy szabad Magyarországért.
Felelősséget érzek, hiszen a világ, s benne Magyarország az utóbbi két hétben kizökkent megszokott kerékvágásából. Pénzügyi válság söpör végig a világon, melyet sokan már az l929-es nagy gazdasági világválsághoz kezdenek hasonlítani.
A világ paradigmaváltás előtt áll, a neoliberalizmus megbukott. Magyarországnak kapaszkodnia kell, hogy talpon maradjon. Úgy is mondhatnám, most aztán magyarok, össze kell kapaszkodjunk, mert nehéz idők jönnek.
A politikusok felelőssége sokszorosára nőtt. S bármely oldalra is nézek, csak az jut eszembe, hogy önkorlátozás nélkül ma végképp nincs felelős professzionális politizálás.
Annál is inkább így van ez, mert a gazdasági válság és a politikai kiúttalanság mifelénk, itt Közép-Európában mindig meghozta a maga diktatúráját. Mindig meghozta a maga bűnbakjait!
Meghozta a fasizmust, majd meghozta a kommunizmust, Kéthly Anna politikai életművében a két kérlelhetetlenül legyőzni valót.
Emlékeznek ugye még talán a megjelentek közül, l99o. november 3-ára, egy borús, hideg napra, amikor is Kéthly Anna végleg hazatért. Ott álltunk az újratemetett sír körül, és éppen méltató-emlékező beszédemet kezdtem volna meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökeként, amikor hirtelen, valakik, valamiért kihúzták a mikrofont. Összébb húzódzkodtunk, közelebb egymáshoz, és valaki a hátam mögött elcsukló hangon sírt.
Ma itt senki sem fogja kihúzni a mikrofont, csak az a baj, hogy ez a régi szociáldemokrata tagtársam, már nem lehet itt, velünk.
Csak az a baj, hogy Kéthly Anna pártját úgy lökték ki a rendszerváltás folyamatából, mintha a pártvezető ott sem lett volna Nagy Imre kormányában másik két szociáldemokratával.
1956, a magyarság összefogásának csodálatos éve! Igen, az összekapaszkodásé, amikor az egész, a haza, a nemzet szabadsága mindent felülírt.
Szociáldemokrata elődeink, kisgazda testvéreinkhez hasonlóan, annyi megaláztatás, börtön és kegyetlen kínzás után a magyar nép egésze érdekében l956 októberében elfogadták Nagy Imre és reformer kommunista társai kormányalakítási felkérését. Szociáldemokraták és kisgazdák, minden sérelmüket félretéve, hajlandóak voltak Nagy Imre és reformer társai mellé odaállni, a hazáért.
199o-ben számtalan hivatkozás és gesztus történt –nagyon helyesen- Nagy Imrére és második kormányára, de ki foglalkozott a koalíciós partnerekkel? Félretették, kiretusálták őket, követőiket szétverték, meghurcolták, lejáratták, agyonhallgatták, megalázták és ellehetetlenítették.
l99o-ben, vagy azóta az elmúlt majd két évtizedben kinek jutott ugyan eszébe a hivatalos politikai megemlékezők közül, hogy mit érezhettek a már többszörösen becsapott, megalázott és meghurcolt koalíciós partnerek, mikor l956-őszén felkérést kaptak Nagy Imrétől a kormányalakításra.
Mit érzett például Kéthly Anna, akit 1948-ban a kommunisták bábfigurái egyszerűen kizártak a saját pártjából! Majd megfosztották mandátumától, és két évre házi őrizetbe helyezték Kéthlyt, aki a joggal bírált Horthy érában parlamenti képviselőként, harcos szociáldemokrataként védte a kiszolgáltatottakat.
Mi járhatott annak a Kéthlynek a fejében Nagy Imre szavainak hallatán, akit az ÁVH 1950-ben ismét letartóztatott, -hiszen ekkor kezdődtek az úgynevezett szocdem-perek, - és három és fél évre megfosztották szabadságától. Ilyen az általa keményen bírált Horthy korszakban nem esett meg vele.
Mire gondolhatott az a Kéthly Anna Nagy Imre szavainak hallatán, akit l954 januárjában kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, és csak a nemzetközi felhördülésre engedtek szabadon novemberben.
Mit gondolt Kéthly 67 évesen, durván fél évszázada, - a szociáldemokrata pártba történő l917-es belépése óta - ádáz harcban a kommunistákkal.
67 évesen, egy küzdelmes és tartalmas politikai pálya után, amiből két évtizedet a Horthy rendszerben parlamenti képviselőként harcolt végig az elnyomottakért, a bérből - fizetésből élőkért, Kéthly, aki a fasizmus idején a legbátrabb parlamenti képviselőként a faji, vallási alapon történő megkülönböztetésért küzdött.
Aki a háború után a demokratikus Magyarország parlamentáris rendszeréért harcolt, és aki az 1945-ös választások után még a Magyar Parlament alelnöke lehetett, s most, 1956 őszén, kitörölhetetlen börtönévekkel, tíz év belső száműzetés után, 67 évesen, keresi őt Nagy Imre, - a moszkovita kommunista, -túl a padláslesöpréseken, - és mindenen, ami kommunista hitéből megtörtént?
Ismét koalíciós kormányt a kommunistákkal, akiknek a kezéhez ártatlanok százezreinek vére tapad, -akik tönkretették, anyagi és erkölcsi züllésbe taszították a magyar társadalom minden osztályát és rétegét, akik halálra verték és internálták azokat a szociáldemokratákat, akik nemet mondtak a szociáldemokrata pártnak a kommunista párttal való erőszakos egyesítésre?! 
1956 nyarán, Gerőék megpróbálták már felvenni vele a kapcsolatot, a baloldal kényszerű megújításának egyik ikonjává tenni, de nemet mondott.
Úgy értelmezte az akkori magyar belpolitikai helyzetet, hogy a kommunisták egymás között csupán újraosztják a lapokat, ehhez pedig nem asszisztál, mert nem akar dísz - szociáldemokrata lenni egy kommunista kormányban.
1956 folyamán Nagy Imre is megpróbált kapcsolatot teremteni vele, de Kéthly Anna nem kívánt a kommunisták közé keveredni.
Úgy gondolta, ez nem az ő politikai világa.
Hiszen pártját 1948-ban alávaló módszerekkel, körmönfont módon egyszerűen megszüntették. Aki ellenállt, politikailag, vagy éppen fizikailag megsemmisítették, aki behódolt, egész életében maga előtt is titkolt és szégyellt identitászavarral küszködött.
És eljött l956 októbere: a politikai identitásukat megőrzött szociáldemokraták, vagyis a nem egyesülők félreállítva, emigrációban, vagy éppen börtönökben.
Kéthly biztosan először most is azt gondolhatta: Mi köze van neki ezekhez a baloldal nevében hatalmat bitorlókhoz?
Mi köze van neki a kommunisták belviszályához?
Élesen kommunista ellenes, és a szovjet megszállást soha el nem fogadó politikusként Kéthly nem volt hajlandó olyan rezsimmel együttműködni, amely felszámolta a parlamentáris demokráciát, sárba tiporta az emberi jogokat, szociáldemokraták ezreit vetette börtönbe, és gyilkolta meg.
Kéthly, a harcos érdekvédő nem volt hajlandó együttműködni olyan rezsimmel, amely felszámolta a tényleges szakszervezeti mozgalmat, korlátozta a gyülekezési és szólásszabadságot.
Kéthly, aki a mégoly tökéletlen és anakronisztikus, általa sokszor ostorozott Horthy rendszerben, egész életét végigküzdötte a munkások, az elnyomottak életkörülményeinek javításáért, - az úgynevezett proletárdiktatúrát semmilyen indokkal, semmilyen formában nem fogadta el.
A polgári demokrácia kapuját kell Magyarországon kitárni olyan szélesre, hogy a dolgozó néposztályok is a közös polgári haza egyenjogú tagjai legyenek. Fiatalkori hevületből akár a Tanácsköztársaság harcos híve is lehetett volna, de nem volt. Bernsteini alapokon álló, csakis a polgári demokrácia politikai játékszabályait elismerő szociáldemokrataként nem lehetett.
A zsidótörvények ellen viszont, a fasizálódó közhangulat nyomásával szembeszállva egyértelműen és félrebeszélés nélkül kiállt.
1945-től az ország újjáépítésének hevületében, összeállhatott volna a kommunistákkal, - ám ismét szembeszállva a közhangulattal, mely a szovjet fegyverek árnyékában a baloldalon kezdett formálódni, — nem állt össze velük. A kommunista párttal nem egyesülők vezéralakjává vált.
A szégyenletes kék cédulás választások után Kéthly egyre inkább persona non grata lett az országot bitorlók szemében.
1948 után a szociáldemokrata emigránsokat arra hívta fel, hogy a mérsékelt polgári emigrációval fogjanak össze Magyarország érdekében.
1948 után Kéthly Annát, a Horthy korszak egyik meghatározó szociáldemokrata politikusát mellőzik, a két világháború közti parlament egyik legtöbbet felszólaló politikusát, munkások és elnyomottak szószólóját a kommunisták egyszerűen likvidálják a politikai életből.
Igaz az is, hogy Kéthly egyetlen pillanatra, egyetlen szirénahangra sem csábul el, ugyanolyan kérlelhetetlen a lépésről lépésre egyre fojtogatóbb kommunista diktatúrával szemben, mint egy évtizede volt a fasizmussal szemben. Mert ő szociáldemokrata.
Mi történik most mégis, 1956-ban?
Hogy láthatja ő ekkor a helyzetet, hogy igent mond a reformer kommunistákkal közös kormányban való szerepvállalásra? Hiszen ő is, csakúgy, mint a kisgazdák, saját bőrén ismerte már a koalíciós kormányzás marokszorítását.
Mit érezhetett meg, mit súgott politikai ösztöne?
Az országban teljes a zűrzavar, az alapszervezeteket nehéz összeszedni.
Kint az utcákon tömegek. Egyetemisták, munkások, művészek, reformpárti kommunisták, szociáldemokraták, volt horthisták, talán volt nyilasok is. Az utca hangos.
A csőcselék hangja ez, vagy a magyar nép talált magára?
Kéthly rövid mérlegelés után meghozza döntését.
Most, először, mióta pártjától és képviselői mandátumától megfosztották, IGENT MOND.
Nagy Imrének végülis azt a feltételt szabja, hogy akkor vállal szerepet kormányában, ha belátható időn belül szabad választások lesznek, és a szovjet csapatok elhagyják Magyarországot.
Ez tehát az egyezség lényege, ami alapján Kéthly Anna, két további szociáldemokrata társával szerepet vállal Nagy Imre újabb kormányában.
Két nagyon kemény feltétel.
Október 31-én újjáalakul a szociáldemokrata párt, elnöke Kéthly, főtitkára Kelemen Gyula lesz.
Másnap Kéthly indul Bécsbe, a Szocintern Gyűlésére, hogy első kézből tájékoztassa a szabad világ szociáldemokratáit a forradalom eseményeiről.
Indulna haza, de a szovjet csapatok már bent vannak. Többször megpróbál bejutni az országba, nem tud. New Yorkba repül az ENSZ Közgyűlésre. Beszél, harcol a magyar ügy mellett. Szervezi az emigrációt.
Kéthly Anna soha nem adott engedményt totális ideológiáknak, sem a fasizmusnak, sem a kommunizmusnak.
Politikai pályafutása alatt keményen ostorozta a magyar feudális uralkodó osztályokat. Olyan modern polgári demokráciát álmodott, amely vegyes szektorú gazdaságon nyugszik, az állami és a magántulajdon valamiféle egyensúlyán, melybe beleférnek a kétkezi munkásemberek, alkalmazottak, kistisztviselők, kistulajdonosok.
Kéthly óvott attól, hogy az 56-os forradalom visszacsússzon a Horthy rendszerbe, mellyel szemben annak idején annyit harcolt. Ugyanakkor teljes szívével a pesti srácok mellé állt, a magyar nép szabadságvágyát és szabadsághoz való jogát hirdette szerte a világban.
Fájt neki, hogy a nyugati szociáldemokraták kendőzetlenül építik ki kapcsolataikat a Kádár-rezsimmel.
Látnoki módon ír a kelet-európai piacok megszerzésének szükségességéről, a politikai enyhülésről, amely végül is a keleti blokk, és benne Magyarország világgazdaságba való visszaintegrálódását, és a kommunista rendszer tulajdonosi, politikai és intézményi alapszerkezetének megváltozását hozta, -természetszerűen a személyi és politikai kultúra folytonosságával együtt.
Kéthly Anna 87 éves korában, Belgiumban, emigrációban halt meg, 1976.szeptember 7-én.
Kéthly Anna a mi szellemi elődünk, politikai példaképünk, azért, mert hazája, nemzete érdekeit mindig politikai hitvallásával összhangba volt képes hozni.
Baloldalisága soha nem fordult hazája és népe ellen.
Ez a legtöbb, amit baloldali politikustól népe, országa várna. Ez a legtöbb, amit baloldali politikus adhat.
Reménykedjünk.
Reménykedjünk a magyar baloldal megújulásában, reménykedjünk, hogy a szociáldemokraták magukra találnak, s összefogva más, tisztességes politikai erőkkel, -közösen - sikerül kivezetnünk Magyarországot a válságból.
Mert mindegy, hogy jobb vagy baloldali érzelmeink vannak, a kivezető ösvény szűk és meredek.
Önmagunk és a világ szemében akkor lesz újra becsülete a magyar népnek, ha ugyanúgy, mint l956-ban,
összekapaszkodunk,
kéz a kézben,
egymás botlásaira figyelve,
egymást testben és lélekben táplálva és gyámolítva,
a közös kasszákba betéve, de onnan soha el nem véve,
bár hitehagyottan és alig reménykedve,
annyi önámítás és kishitűség után, annyiszor becsapva és kisemmizve,
megfogjuk egymás kezét, felvesszük egymás terheit,
és megindulunk fölfelé, a hegyre!
Éljenek a ma is élő szabadságharcosok!
Éljenek a pesti srácok, az 56-osok!
Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!
Petrasovits Anna beszéde elhangzott 2008. október 22-én, a Corvin-közben Kéthly Anna emléktáblájának avatásán.
A mai napon nem célunk a magyar Holokauszt történeti bemutatása. Ma inkább a Vészkorszak előtti életre figyelünk, hogy feltáruljon az európai és magyar szégyentörténet irracionális, értelmetlen aljassága.
A végtisztesség adás mellett az igazsággal való szembenézés, és a közösségi megbeszélés, a társadalmi feldolgozás szükségességére is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Az ácsi kutatásoknak az elején vagyunk, és bátorítani szeretnénk másokat is, hogy minél több magyar település zsidó múltja kerüljön feltárásra.„A Soá (azaz a Holokauszt) olyan mély seb,amely még mindig vérzik” -mondta II.János Pál pápa. S ez a hasonlat nem csupán a katolikus közösség számára üzenet. Mindaz a jogfosztás és megalázás, ami az európai zsidósággal meg tudott történni,máig seb Európa testén. Különösen az pedig Közép és Kelet Európa testén. Ahol a mindig lemaradás- a történelemtorlódás- a megint hátramaradás kacskaringóiban a sebgyógyítást, a mentálhigiénés gyógyulást 65 éve toljuk magunk előtt. Félünk a múltunktól, szorongunk.
A vidéki zsidó közösségek egyszerűen eltűntek Magyarország térképéről. Eltűntek a kollektív emlékezetből, az egykori házakban mások laknak, a hajdan lüktető üzletekben, iskolákban, vallási épületekben még kis tábla sem jelzi az elrabolt élet nyomait.
„A Soá olyan mély seb,amely még mindig vérzik.” S ahogy ez máig igaz valláserkölcsi szempontból, ugyanúgy igaz ez társadalmi, s had használjam a szót,- magyar nemzeti szempontból.
Hiszen,- mégha a német nácik nyomására is történt – mégiscsak a magyar nemzet rontott önnönmagára! Mégiscsak a magyar nemzet mart önnön magába! És maga a magyar nemzet lett gyengébb és szegényebb, amikor 6oo ezer tagját elveszítette.
És mentek a Kellnerék, és a Kóhnék, és a Fleischmanék, a Kleinnék, és a Keményék, a Marmorsteinnék, és a Winternitz Jenőék, stb. És mindenkit elvittek.
Volt, akinek helyi halál jutott. Nem kellett több száz kilométert utaznia, éheznie, fáznia. Nem ismerte meg a táborok poklát. A végállomás címe: Ács, Fő utca 259. Tudják hol van? Tudják mi történt ott?
Az elhurcolt és helyben halálra vert zsidókat gyorsan elfelejtették, mint valami rossz álmot. Mindenki mindent felejteni akart. Hamar lett gazdája a házaknak és az ingóságoknak. És azóta is sokan nagyon nem szeretik, ha elhurcolt, agyonvert ácsiakról kérdezünk.De a méltatlanul meggyilkolt szellemek nem találnak nyugodalmat, - mert nincs nyugalom, - nincs igazság, - nincs bűnhődés, - nincs engesztelés, -nincs sír,-és nincs, aki sír.
Hazajött, aki hazajött. Idegenül imbolygott, nem találta helyét, véglegesen elhagyta, most már önszántából- Ácsot.
A rendszerváltás ismét alkalmat teremthetett volna. Eltemetni azokat a halottainkat, akiktől még soha el sem búcsúztunk. Ám megint eltelt egy generáció, és sok halottunkat a mai napig nem gyászoltunk el.
Közös felelősségünk, hogy ezt elkerüljük. A zsidó-magyar együttélés évszázadai után az 192o és 45 közötti 25 év a szégyen 25 éve volt. Nincs megbocsátás, az áldozatok nevében nem tehetjük. Nem kell a bocsánatkérés, mert a bűnösök nevében ezt sem tehetjük. Mert a hamisság fáj, és a halottaink nem válhatnak hatalmi játékszerré.
Porig alázásuk, meglopott emberi méltóságuk, kimondhatatla
n lelki kínjaik és fizikai szenvedéseik emléke hozott össze ide minket.S ha leomlanának végre a hárítás, a szorongás és dac falai, esélyünk lenne végre elindulni egymás felé és megbeszélni végre közös történelmünket. Ez a gyilkosok és áldozatok generációja között nyilvánvalóan kizárt volt és az is maradt.
Mert a bűn nagysága és mélysége olyan, amely kívül esik a bűnbocsánat és kiengesztelődés minden pszichológiai értelmezésén, minden erkölcsi és valláserkölcsi dimenzióján.
Kérem, álljunk fel, hajtsuk meg fejünket, és kezdjük meg halottainktól az elbúcsúzást, itt a falu központjában!
Ács, 2009. április 19.